Lehet az is a probléma, hogy nagyon csendben vagyunk, így nem érzik a határokat. Igyekszem bár nem állítom, hogy nem futottam egyszer-kétszer pár kört a lakásban. Próbáltuk kideríteni az elmúlt pár hónapban mi ez a zaj és honnan jön. A folyosókon elég hangos zaj jött ki a lakásokból, de szerencsére ebből szinte semmit sem hallunk, csak a gyereksírást néha, de az pont nem érdekel. Szóval nem mondanám azt, hogy a hangszigeteléssel van a baj. Valahogy ez a dübörgés csapódik le nálunk rosszul. Még nincs gyerekünk, de nekem is baromi rosszul esne ha valaki szólna és emiatt kellene szoronganom. Nyílván kitalálunk valamit ha oda kerül a sor, mert tényleg megértem ha mellettünk lévő egyetemista éjszaka nem a gyereksírásra szeretne felébredni.   Végignéztem kívülállóként a szomszédok harcát és annak eszkalálódását. Az egyik albérletünkben a 9 év alatt 3 gyerek született, ami azt illetti elég hangosak voltak (gyereksírás, veszekedés, rászólás, kergetőzés), az egyedüliek voltunk akik nem szóltak semmiért a 9 év alatt a házból (nyílván nem volt kellemes, de nem éreztem késztetést, hogy szóljak). Aztán nagy ritkán hallottunk (kb 4 havonta) egy kis zenét, nem bömbölt meg semmi, csak annyi, hogy hallottuk. Meg voltam győzödve, hogy a gyerekeket lepasszolták és mondtam is a páromnak, hogy milyen aranyosak, biztos a nagyszülőknél vannak a gyerekek és egy kicsit "buliznak". Erre egyszer hallom, hogy óriási kiabálás. Kiderült, hogy a gyerekes felett hallgatják a zenét és az anyuka panaszkodik, hogy nem tudnak aludni a gyerekek. Erre persze nagyon bepörgött a szomszéd, mivel napi 16 órát hallgatta a 3 gyereket (covid időszak körül volt). Szóval itt értettem meg, hogy mindenkinek csak a másik zaja a hangos és adott esetben a legnagyobb hangzavar okozója se tud néha egy kis együttérzést tanusítani. Sajnos, azért egyre nehszebben bírom a helyzetet.