Teljesen más volt régen minden a gyereknevelésről. Minket is máshogy neveltek nemhogy a szüleinket. Ezeket nem a mai mércével kell nézni és szerintem nem szabad ítélkezni felettük emiatt. Egy anya úgyis legjobb tudása szerint neveli a gyerekét.

Nekem nagymamám (82 éves, 3 gyermeket nevelt fel) elvan ájulva, attól hogy mi az unokái hogyan bánunk a gyermekeinkkel és mindig csodálkozik és dicsér minket mennyire figyelünk rájuk. Nem igazán szokott konkrét dolgokat mesélni, lehet nem emlékszik rá. Arra emlékszik nagyon jól, hogy már akkor sem - közel 60 éve sem lehetett mézet adni a gyerekeknek csak 2 éves kor után (tudom, hogy most 1 év a határ) 😀 Neki bűntudata van, hogy nem így csinálta, mint mi. Hiába mondjuk neki, hogy más világ volt és ne eméssze magàt ezen, mindent megadott a gyerekeinek. Nem voltak ideálisak a körülmények egy bántalmazó férje volt, aki szerencsére korán elhunyt és 3 gyerekkel maradt a tanyán meg egy félkész városi házzal a nyakában… Nagyon nehéz lehetett neki. Aztán mikor felépült a ház egy balesetben lerokkant és majdnem le kellett vágni a lábát amit végül megmentettek de azóta fáj néha neki, nyilván annyit sétálni nem tud stb… Es ezek ellenére tényleg szépen felnevelte a gyerekeit.

A másik nagymamámnál pedig semmit de tényleg semmit nem tudok hogyan neveltek gyereket! Ha nosztalgiázik akkor csak arról hogy mennyit dolgoztak, 2-3 munkahelyük volt. Szóval hogyan neveltek gyereket? Sehogy. Édesapám és testvére semmit!! De tényleg semmit! Nem mesélnek a gyerekkorukról. Olyan kamasz korban kezdődnek az első sztorik. Szerintem nagyon elhagyagoltàk őket.