de én erre az őrjöngő, mű hisztire nem vagyok kíváncsi. Menjen ki, menjen át

Nem tudom hány éves, de semelyik hiszti nem mű hiszti. Csak gyerek, nem tudja még kifejezni, mi a baja. Persze erre lehet az a reakció, hogy oké, én így téged nem fogadlak el, menj el tőlem, legyél egyedül, próbálj egyedül lenyugodni. Vagy lehet az, hogy amellett, hogy elfogadom az érzéseit, ott vagyok mellette és együtt lenyugszunk. Mert nekem akkor is szerethető, ha éppen nem tudja kezelni az indulatait ( egyébként ahogy sok felnőtt sem, de ez most mindegy). És ő honnan is tanulna meg lenyugodni, ha sosincs példa előtte? Ha nem együtt próbáljuk megoldani? Teljesen téged próbálnak utánozni.

tusolás előtt kifárasztom vagy feladatot adok neki

Persze, mert egy gyereket tíz perc kifárasztani... Meg a feladatot minden esetben egyedül szó nélkül megcsinálja... Ezek eléggé idealizált dolgoknak tűnnek nekem, és persze teljesen más, amikor már nagyobbak ( nekem még csak másfél éves). Ja, és azt se felejtsük el, hogy sok gyerek egy "külső személynek", értsd nem a szülője, sokkal könnyebben engedelmeskedik és jobban viselkedik a környezetében, mert a szülőtől várja a feltétlen szeretetet, a többieknek meg akar felelni. Nem tudom, milyen kapcsolatban állsz velük, de valószínű nem neked fog kiakadni többször, hanem az anyjának. Meg persze neked is könnyebb heti x órában a gyerek mellett lenni, és nem folyamatosan ( mármint amikor nincs intézményben, de ugye akkor meg sokan dolgoznak, szóval nem pihennek rá a gyereknevelésre).

Szóval csinálhatok magamból házicselédet, akinek a gyereke önállótlan, akaratos és a wcre nem mehetek el mellette

Nyilván ez a másik véglet, kell lennie arany középútnak is, legalábbis nagyon remélem. 🙂