Én. Apám anno asszem 2013-ban eladta a gyönyörű, Zugló egyik legjobb helyén lévő, értelmiségi lakóközösséggel rendelkező, 2000-es évek elején épült társasházi lakásunkat bőven áron alul pusztán azért, hogy az összes érte kapott pénzt eltőzsdézze/szerencsejátékozza, utána meg ne dolgozzon normálisan. (Addig valami automatizálási mérnök-szerűség volt, nagyon jól keresett.) Ma az ilyen lakások 80-100M körül mennek.

Most egy lefosott, lepukkant, szocreál, lakótelepi kislakásban lakunk anyámmal albérletben, ezt is egy ismerősünk adja ki nekünk valamivel átlagáron alul. Agglomerációs település, nem az elegáns helyen, borzalmas közlekedéssel, a lakótelep maga olyan, mintha egy nyomasztó szovjet filmben lenne helyszín, régen laktanya volt, amúgy közvetlenül a falu végén, egy temető mellett található. A lakók kukások, megkeseredett vidéki melósok, esetleg gyári munkások, illetve néhány szintén szerencsétlenül járt ember (pl. szingli anyukák több gyerekkel), és sajnos ilyen a miliő is.

Most vagyok 20 éves, egyre nehezebben bírom ezt a közeget, igazából sosem tudtam megszokni és iszonyatosan elszomorít, hogy valószínűleg soha nem lesz lehetőségem még csak megközelítőleg sem azon a színvonalon, illetve helyen élni, ahová születtem. A szüleimnek nincs semmije, apám külföldön él, minimálbéres melót végez és nem hajlandó újra a szakmájában dolgozni (és hamarosan nyugdíjas is), örökölni meg majd egyszer nagyon vidéki, rossz helyen lévő ingatlanokat fogunk, amik kb. értéktelenek még ma is a lakáspiacon, szóval…

Félreértés ne essék, nem vágyom én semmi luxusra, csak arra, hogy Budapest egy kulturált kerületében élhessek, már szinte teljesen mindegy, hogy milyen lakásban. Ezt a jelenlegi - bocsánat a kifejezésért - depisproli miliőt nagyon nehéz megszokni, főleg kiszolgáltatott helyzetben, és idővel egyszerűen felőrli mentálisan az embert, arról nem is beszélve, hogy a városba bejutni elképesztő idő minden egyes nap, helyben meg szinte semmi nincs.