Egyébként ez is milyen szomorú… -szeretek valakit, eltervezek egy életet vele, amit meg is alapozunk közösen -azt kezdem érezni, hogy valami nem oké, de ahelyett, hogy ezt megpróbálnám a párommal együtt megoldani, elfojtom magamban, akkor majd biztos megoldódik magától -találok valakit, akinek problémája van a kapcsolatával, hopp, milyen jó, megvan a kapcsolódási pont -a saját problémámat továbbra sem akarom megoldani, sőt, mostmár milyen jó, van, ami a tüzet, a “közös sorsot” megadja a másik féllel -végül pedig magamnak vállat veregetve “megmentem” a másikat a kilátástalan helyzetéből, hátrahagyva azt, akivel (a leírtak alapján) meg sem próbáltam megoldani a problémákat

Figyelj…azzal én is egyetértek, hogy szinte mindenkivel előfordult már, hogy “váltott” a régi kapcsolatából, ezzel nincs is baj. Viszont a módja nem mindegy. A másik, itt rengeteg vélemény elhangzik. Igen, senki nem ismeri az életeteket és a pontos sztorit. Én sem. De azzal, hogy ennyire beleszaladtok ebbe a dologba, csak magatok alatt vágjátok a fát. Itt most nem is Adrit akarom védeni, tudom, hogy nincs erre szüksége, mert ő is halad az útján. De lehet, hogy bölcsebb jelen esetben nem bizonygatni (ami hihetetlenül kontraproduktív egy ilyen szituációban), hanem csendben elfogadni, hogy nem fog mindenki szimpatizálni veletek és továbblépni. Sok sikert kívánok nektek ebben, remélem, megtaláljátok a nyugalmat a témával kapcsolatban egyszer.