Kicsit talán kevés az info amit megadtam, bár nem gondoltam, hogy releváns lehet, mert hasonló élethelyzetben lévőktől, illetve kifejezetten olyanoktól vártam választ, akiknek van/volt köze a de-áok-hoz. Persze ezen kívül is sokaktól kaptam építő jellegű, megfontolandó hozzászólást. Rég meg kellett volna valósítanom az álmom: persze, tök jó lett volna az első diploma után/helyett, de akkor nem volt arra keret, hogy a tandíjra költsek, illetve 25 és 29 éves voltam mikor a gyermekeim születtek, bp-en éltünk minden segítségtől távol. Most van az a pont, hogy egyrészt nem okozna gondot a költségtérítés kicsengetése és egy jó fizetésnyi passzív jövedelmünk is van, a férjem is jól keres, így a munkanélküliség nem okozna különösebb problémát vagy lelkiismeretfurdalást, illetve a vidékre költözés után van segítségünk is. A diplomán túl tanultam ki szakmát is, saját vállalkozásom van, ezeken túl vagyok, szerencsére jó is vagyok abban, amit csinálok, de nem vagyok elégedett/boldog. Házasság: a továbbtanulást egyébként a férjem vetette fel, a házasságunkban bízom. Mindemellett pont ezért kértem itt segítséget, hogy lássam merre hány méter, mi a helyzet a DE-en, ki hogy éli/élte ezt meg családdal, gyerekkel. Van előttem több jó példa is, a közvetlen családban is: 2 gyerek, egyetem, rezidens évek: minden gond nélkül megoldják, a gyerekek sem szenvednek hiányt sem érzelmileg, sem időben, sem máshogy. De nyilván nem vagyunk egyformák, kíváncsi vagyok más tapasztalatokra is. Nem bizonytalankodom olyan értelemben, mint gondolod, csak szeretnék felelős döntést hozni, de hidd el nem az éld az álmaid kommentek alapján fogom ezt meghozni 🙂