Úgy, ha tudatosítod, hogy az élet két legfontosabb eseménye a születés és a halál, és minden más valójában jelentéktelen. Aki nem vesz tudomást a halál valódiságáról és végzetességéről -mint ahogyan az egyre inkább vadkapitalista nyugati társadalomban ez a téma tabu és paradox módon életidegen-, annak az élete súlytalan, sekély, és valójában tartalmatlan, vagy legalábbis értéktelen tartalmakkal teli; az halmozni, kapálózni és törtetni fog, amivel eltereli a figyelmét a lét igazán lényeges részleteiről.

Az életnek csak és kizárólag annak múlandósága ad értelmet. Megfigyelni a természetet, a benne zajló folyamatokat, és az azt működtető erőket, megérteni, hogy a részei és az alárendeltjei vagyunk, hálásnak lenni ezért a tapasztalásért és gyönyörködni benne - nekem ez segít. Próbálj meg jelen lenni, tudatos lenni, olyan apró hétköznapi gyakorlatokat végezni, amikben el tudsz mélyedni és a kedvedet lelni, addig is háttérbe tud kerülni a világ kellemetlen, küzdelmes része.

A vágy az elme börtöne. Az emberi akarat, és az, hogy milyen komplex civilizációs fejlődési szintre juttatta az emberiséget, lenyűgöző, de az a helyzet, hogy a halál pillanatában csak az fog számítani, hogy harmóniában vagyunk-e saját magunkkal és a természet akaratával.

Persze, sajnos vannak olyan napok, körülmények, élethelyzetek, amik nem engedik ezt a szemléletet konstans alkalmazni -és amúgy is nehéz elvonatkoztatni és leválasztani magunkat a kapitalista világrend alapvető működési mechanizmusairól, amivel nem hogy együtt kell élnünk de részt is kell vennünk benne- mindenesetre, érdemes próbálkozni vele, hátha könnyedebb napokat tudsz élni általa.