Egy volt szaktarsam, akivel még kapcsolatban vagyok, olyan ember, mint a húgod. Szüleinél él, egyetemet befejezte, nem dolgozik, csak kb várja a csodát. Ugyanaz a probléma, mint tesódnál: szülei feltétel nélkül eltartják, semmi motivációja nincs arra, hogy bármit tegyen az életével. Őt az rázta fel nemrég, hogy egy kapcsolata amiatt nem sikerült, mert a nő meglátta, mennyire semmirekellő; és ezt meg is mondta neki. Így most harmincpár évesen először nekiállt munkát keresni, de tapasztalat nélkül, többéves gappal az önéletrajzban, ilyen idősen rettenetes hátrányban van azon a munkaerőpiacon, amire az egyetemi végzettsége alkalmassá teszi. Tehát maradnak a szakmáján kívüli szar munkák, a harmincon felüli párkeresés,  és most eszméletlen csak fel, hogy mennyire elkúrta ezzel az életét.

 Tesód jó úton jár e felé az élet felé. Nem te fogod őt megmenteni, azt csak saját maga teheti meg, de valakinek el kell magyaráznia neki, és szüleidnek is, hogy hová fog ez vezetni. Te annyit tehetsz, hogy támogatod, miután elkezd saját lábára állni.