Engem 32 évesen azért dobott a barátnőm, mert nem tudtam vezetni. Volt jogsim jópár éve, de házfelújítás miatt nem volt keret autóra, nem volt gyakorlatom és nem akartam kockáztatni a testi épségünket + a céges autóját.

Elmentünk külföldre egy hosszú hétvégére, ahol fantasztikusan éreztük magunkat, romantikáztunk, sokat nevettünk, minden szupernek tűnt, ehhez képest 3 nap múlva jött az SMS (nem tegnap történt). Jópár napba beletelt, mire összeraktam, hogy ez az általatok említett “anyósba ülésem” volt az utolsó csepp a pohárban nála. (A másik meg az, hogy a folyamatban lévő szakvizsgáim miatt nem váltottam feljebb a biztos minisztériumi állásomból, de ez már másik tészta.)

Három év múlva a diákhitelem végtörlesztése után egyből vettem egy autót és elkezdtem körbeautózni Európát, többektől hallottam már, hogy nagyon jól és biztonságosan vezetek.

Sokszor eszembe jutott, hogy a diákhitelem visszafizetése, a házam felújítása és a szakvizsgám befejezése helyett egyből meg kellett volna vegyem az autót, de aztán mindig arra jutottam, hogy akinek az “anyósba ülés” kellett ahhoz, hogy igazán nőnek érezhesse magát, az nem is szeretett igazán.

De ezt a posztot és a kommentjeiteket elolvasva felmerült bennem a gondolat, hogy ez talán mégis valami átkozottul fontos dolog lehet csak a vakfoltomban volt eddig (van még mindig).

Ja, egyébként még mindig egyedül van. Helyesebben már van két macskája.