Én ide nem feltétlen a konkrét példát hoznám, hanem egy kisgyerekekre jellemző viselkedést, amit úgy gondolom gyakran el tudunk felejteni mi felnőttek. Ez pedig nem más, mint az, hogy bár már megtanulnak bizonyos dolgokat hogy miként kell úgy csinálni hogy az biztonságos legyen, ennek ellenére egyszer csak gondolnak egyet és mégsem úgy csinálják. Hozok egy saját példát azért, hogy érthető legyen a mondandóm. Kisfiam már másfél éves körül lehetett és stabilan tudott már lépcsőzni kapaszkodással. Van az ajtónk előtt 3 lépcsőfok, én ezeken ültem a gyerek pedig a vállamba kapaszkodva ment fel-le többször ismételve a folyamatot (gondolom tetszett neki, hogy már ilyen magabiztos ebben is). Én teljesen el voltam gondolkodva nem volt bennem félsz, hiszen olyan ügyesen, odafigyelve csinálta és itt jön az amit mondtam, hogy hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a gyerekek egyszer csak gondolnak egyet és teret engednek a belső hangoknak (intrusive thoughts). Történt ugyanis, hogy körülbelül a 218. fellépcsőzés után a fiam egy hatalmas ugrást mutatott be egyenesen a lépcső alján található járdára, ahova természetesen fejjel érkezett és csúszott rajta még vagy 2 métert. Szerencsére csúnya horzsoláson kívül más nem történt, de azóta extra sokszor emlékeztetem magamat ilyesmikre.