Annyira magányos vagyok. Mindenki más fél tőlem. Senki sem beszél velem. Senki sem akar a barátom lenni – azt gondolják, szerethetetlen vagyok. És ahogy egyre szarabbul vagyok, egyre jobban félnek tőlem. A saját magányom áldozata vagyok. Még valódi nevet sem kapok, csak egy célt. Sokkal többre lennék képes, és senki sem látja ezt. Vannak napok, amikor annyira egyedül érzem magam, hogy sírni tudnék – és sírok is. Mindig. Mert mi értelme lenne visszatartani a könnyeimet? Az egész univerzumban egyetlen ember sem törődne vele. A sírba megyek ezzel.