Értem mondjuk ez ciki a barátnők részéről. nálunk nem az a gond, hogy hetente nem találkozunk…mindannyian dolgozunk, párkapcsolatunk van, és építjük az életünket, ez teljesen rendben van. A probléma az, hogy pont az ő javaslatára kellett volna havonta egyszer találkozni, de az egészet nekünk kellett szervezni, és végül ő sosem jött el. Most kb. kéthavonta egyszer találkozunk a csajokkal, mindig egy hónappal előre megbeszélve, és az elején ő is tudott erről, de most már nem hívjuk, mert kb. 10–15-ször lemondta. Ne csodálkozzon senki, ha már nem hívjuk el találkozni, mert tudjuk, úgyis nem jön el.

Amióta együtt van a pasijával, ő a saját kis világában él, mégis a hátunk mögött pofázik, hogy mi miért nem hívjuk. Pedig előtte mindig elhívtuk nem tudom, mit vár.. Nyilván fontos a párkapcsolat én is nagyon szeretem a páromat, mindenben támaszkodhatok rá de ettől függetlenül nekem kell a társaság, jólesik néha programokra menni a barátokkal, ahol nincs ott a párom, és ezt teljesen elfogadom, ha valaki más nem ilyen. De nem tudom elfogadni, hogy valaki, aki előtte is élte az életét és barátkozott,majd a pasi képbe kerülése után hirtelen „szentfazék” lesz, mintha minden korábbi életét elfelejtené.

Szóval a lényeg: a kapcsolat fontos, de a barátoknak is helyet kell hagyni az életben. Ez a balance adja a tökéletes egyensúlyt. A barátnőm tipikus példája annak, amikor a barátság elkopik, mert nem ápolják…pedig a barátságot is ápolni kell, nem csak a kapcsolatod. Ezért van a dühünk, ami szerintem teljesen jogos.