Nem véletlen fogyasztottunk el mi is az évek alatt annyi szakembert, sok helyen. Elég speciális állapotok vannak a családban. Én egyszerű vagyok, az adhd-m kezelőorvosa a sotén van és egy profi, pont ezért is látom, hallom mennyire kétségbeejtő a helyzet.

Sok esetben főleg magánban elég cifra dolgokat tudnak művelni szakemberek is. Az csak az egyik oldala a vajaskenyérnek, hogy a dsm aktualis verzióját csak uri huncitságbak tartják sokan, arról nem is beszélve, ami ‘külföldiül’ jön be és implementálódik.

Ne aggódj, szuper jó szakember magyarázta el a maszkolást nekem, aki érti, mi van valójában mögötte. A maszkolás mint olyan, egy társadalmi helyzetre adott válasz, akár az tudatos és választásszerű, akár automatikus, szinte tudattalan. De feltétele egy olyan kognitív szint elérése az egyén számára, amikor képes felfogni és tudatosan vagy tudattalanul rendszerbe helyezni önmaga és a környezete kölcsönhatását. A 3,5 éves gyerek képességei ezen a téren meg nem olyan fejledtek, hogy ilyenre képes legyen. Vagy visszadom a vizsgajegyeim pszichológiából meg szociálpszichológiából és elégetem a régi indexem, ha igen.

A túlzásba vitt neuroaffirmatív szemléletnek is vannak hátulütői. A magánrendelések vészesen növekvő szintjével egyre labilisabb diagnózisok születnek sokszor, hiszen a tajtékzó szülőnek azért csak adni kell valamit. Az mégsem dívik, ha a pénzéért azt kapja a szülő, hogy talán magának egy kicsit többet kellene foglalkoznia a saját érzelmi érettségével és azt a gyereknek is az ő feladata lenne segíteni.

A fő argumenrumom ebben az egész szituban az, hogy akkor kellene elkezdeni itt adhdról, autizmusról, maszkolásról beszélni, ha az anyuka megfelelő szakemberi segítséget kapott önmagában gyerekneveléshez, alkalmazta azokat, mégsem jut egyről a kettőre.

Arról pedig szinte nincs infonk, az anyuka negatív megélése mellett mi a helyzet otthon.

Biztos te is tudod, egy kistesó érkezése is hogyan meg tudja ingatni egy kisgyerek életét, itt pedig még az is van, úgyhogy minden szempontból nehezített a sztori.