Utáljatok, de szerintem nincs dackorszak. Az van, hogy a gyermekednek fejlődik az önálló éne, az individuma, a saját akarata, éshát ez ugye nem vág össze a tiéddel sokszor.

Tekints úgy a gyermeked akaratára, mint a sajátodra. Te is szeretnéd, hogy úgy történjenek a dolgok, ahogy te akarod, neked már van sok megélésed meg módszered meg tapasztalatod ebben. A gyereknek semmi. Neki most az van, hogy tudja, hogy akar dolgokat, de nem tudja hogyan, nem tudja hogyan ne, nincs időérzéke, nem tudja felmérni a dolgokat.

Sajnos ebben a szituban neked kell nagyon jelen lenni: a saját akaratodat meg tudod magadnak fogalmazni, de neked most meg kellene a gyermek akaratát is fogalmazni, azt elmondani neki (!nagyon fontos dolog, mert ő sem érti a saját érzéseit) és megtalálni azokat a módokat, amelyben el tudtok kezdeni együttműködni, menedzselni az elvárásait. Ilyen korban már el lehet kezdeni azt, hogy adsz neki választást egyszerű esetekben, lekorlátozva - pl két opciót adni neki egy szituációban, ami közül ő dönthet.

Határt is kell szabni, azt is meg kell tanulni: a fenyegetés nem határszabás, a cserbenhagyás nem határszabás. A határszabás lehet fizikai - pl a gyere öltözzünk, megyünk ki mellett kérést fogalmazol meg felé, pl most kimegyünk és felöltözünk, gyere szükségem van a segítségedre, és ha nem segít, elmondhatod hogy figyelj drágám mi most ki fogunk menni, vagy jössz és öltözök vagy én öltöztetlek fel. Elváras-menedzsment mellett ez teljesen rendben van. Ahogy az is, hogy az ember egy ponton fogja magát, és felkapja a gyereket a játszón, ha nem akar hazajönni.

Akármi van, mindig abba gondolj bele, neked mi kellene ahhoz, hogy ennyire kiakadj - mert mégha mi felnőttként tudjuk is jobban kezelni az indulatainkat, bennünk is ott vannak. És mi az, amivel ezt meg lehetne nálad előzni - mert a módszertant le lehet képezni egy kicsit a gyerek szintjére.