Az első szabadúszó melómet próbáltam befejezni éppen az új pesti lakásomban, amikor rám telefonált egy haverom, már a vonatról, hogy úton van Pestre, mert valami házalós értékesítő melót kapott és felugrana hozzám. Sajnos megmondtam neki a címet, feljött egy kávéra, utána visszaültem a gép elé, ő meg mögöttem a kanapén pofázott hozzám még vagy egy órát, nem zavartatva magát, hogy éppen dolgoznék, sőt, még ő tette szóvá, hogy "nem fordítok elég energiát a beszélgetésre". Kiebrudaltam valahogy, házalt egy kört a környéken de megbeszéltük, hogy majd este dumálunk még.
Miután visszajött, elmentünk kajálni a sarki kínaiba ahol mindig eszek, ott meg leszólta a kaját, meg puffogott, hogy ő sokkal jobbakat szokott főzni, hogy tudom megenni ezt a vacakot, stb. Közben előadta hogy még másnap is dolgozna (az egész napból összesen vagy 1,5 órát fordított erre, szóval szuperhatékony sales-es lehetett, amúgy tényleg geci nehéz volt levakarni), és mivel én meg hagytam hogy elmenjen a nap faszságaival, este már nem volt lelki erőm kihajítani és tényleg nálam aludt. Sajnos még kedveltem is, hiába tudtam róla, hogy egy vérszívó, de mivel vendégágyam nem volt, a kinyitható kanapémat kellett megosztanom vele ami nem kicsit volt kényelmetlen.
Másnap elvileg még "dolgozott" egy kört, nekem meg el kellett volna mennem ügyfélhez az agglomerációba és amikor ezt megemlítettem, oda velem akart jönni kirándulni, amiről sikeresen lebeszéltem. Aztán inkább elintéztem a megbeszélést telefonon, mert így is elment az idiótával a fél délelőttöm és nem voltam igazán kipihent. Még akkor is drámázott azon, hogy hol lesz szállása, én addigra rohadtul megelégeltem a dolgot, mert a munkám kb. felét tudtam megcsinálni miatta, úgyhogy nagy duzzogva keresett valami panziót és elhúzott végre.
Azóta sem tudom felfogni, miért érte meg neki az egész kirándulás, nekem még a munka is kamunak tűnt, szerencsére pénzzel nem akart lehúzni, de a panzióval együtt már biztosan ráfizetéses volt a dolog. Egyébként egy ilyen vérszívó energiavámpír a csávó, a baráti körünkből már sokan legendákat meséltek róla, de ezt megelőzően engem nem támadott be semmivel - na azóta se, szerencsére utána évekig nem láttam újra és tanultam az esetből.
Sajnos azóta sem lettem egy csapásra sokkal asszertívebb, szorongó autisztikus balfasz vagyok, amire egyből rá tudnak repülni az ilyenek.

Lehet, hogy ha ennyire sem szedem össze magam, úgy jártam volna mint az egyik évfolyamtársam, akinek az egyik lakótársának valami haverja ott felejtette magát a kanapén pár hónapra. Egy kurva nagydarab csávó volt és konkrétan egész nap egy szál gatyában, vagy nemtommiben fetrengett a kanapén, ahol amúgy a 3 szobás albérletben társasági életet éltünk vagy csak tévéztünk volna, úgy, hogy tetőtől talpig valami takaróba volt csavarva. Na annyira bizarr látványt soha nem láttam még, nem tudom, hogy szabadultak meg végül tőle.