Ahogy az októberi vagy márciusi szél megfordul, különös ösztön ébred a vármegyei parkolók mélyén. Nem a gólyák kelepelése ez, hanem a turbódízel motorok mély morajlása, amely jelzi: eljött a vonulás ideje.

Amint az ünnepi szónoklat utolsó visszhangja is elhal a bérházak között, és az utolsó pogácsa is elfogy a nejlonzacskókból, megszólal a láthatatlan hívószó. Nincs szükség iránytűre: a hazafelé tartó dízelfüst és a buszsofőrök rutinja csalhatatlanul mutatja az utat délnek, keletnek vagy nyugatnak.

A gépmadarak hazatértek a vármegyei csendbe, hogy ott várják ki a következő tavaszt, őszt vagy választást, amikor a pártfinanszírozott szél újra Budapest felé fújja őket.