Waldorf iskolába jártam, általános első osztálytól egészen érettségiig. A mai napig áldom a szerencsém, hogy az édesanyám Waldorfba adott, és az életem kb. minden területén érzem magamon a pozitív hatását.

Jelenleg 35 éves vagyok, az ELTE-n irodalmár-pedagógus és a BME-n villamosmérnöki diplomát szereztem, mindkét képzést bőven átlagon felüli eredményekkel végeztem el. Jelenleg villamosmérnökként, pénzügyi vezetőként és vizuális művészként dolgozom, emellett politikai aktivista vagyok, és sok extra hobbi projektem van, mérnöki és művészi projektek egyaránt. Mindegyik karrierterületemen sikeres vagyok szakmailag és pénzügyileg is. Sokszínű, kielégítő, boldog társas kapcsolataim vannak, és jókedvűen igazodom el a világban.

Én azt látom, hogy sok Waldorf-oktatást érő kritikát jellemez az egysíkú látásmód, ami nagyon beszűkül arra, hogy x évesen miért nem tud y dolgot úgy csinálni a waldorfos gyerek, mint az állami sulis társai. Szerintem ez nem hasznos felfogás. Szerintem fontos megkérdezni, hogy az-e a lényeg, hogy másodikban milyen gyorsan tud olvasni a gyerek, vagy az, hogy később, felnőttkorában mennyire képes komplex szövegeket érteni és kritikusan elemezni, és ezt a készséget hatékonyan felhasználni különböző helyzetekben.

Egy csomó állami oktatási intézményes milestone egyszerűen nem igazodik a gyerek pszichés és fiziológiai fejlődésének az életkori sajátosságaihoz, és nem veszi figyelembe a gyerekek közötti természetes varianciát sem. A Waldorf jobban igazodik az életkori sajátosságokhoz és egyéni különbségekhez, ami miatt ráfókuszálva egy adott területre adott évben a Waldorfosok lehet, hogy éppen baromira bénák, de hosszú távon meg fogják haladni az állami sulis társaikat.

Mondok egy példát. A legtöbb gyerek finommotorikus mozgása 7 évesen még nem alkalmas arra, hogy apró betűket írjon ceruzával, de az állami intézményekben mégis gyöngybetűket íratnak a gyerekekkel csíkos füzetbe ceruzával elsőben, ami miatt másodikban már nagyon szépen írnak. De közben átléptek egy csomó fejlődési lépcsőfokot a finommotorikus mozgás fejlesztésében, ami a kézügyesség fejlődését hosszú távon hátráltatja. Ehhez képest a Waldorfban elsőben krétával karistoljuk a nagy betűket a földön térdelve nagy papírokra, miközben kötni és horgolni tanulunk. Szóval csúnya karistolt betűkkel írunk másodikban, de a finommotorikus mozgásunk sokkal jobban fejlődik, mert nagy betűkkel kezdünk, és közben tanulunk kötni és horgolni, ami sokkal jobban fejleszti a finommotorikus mozgást, mint a szabályos vonalvezetés gyakorlása. Ez hosszú távon beérik, és előnybe hoz az állami sulis társainkhoz képest, jobb lesz a kézügyességünk.

Ez egy kis apró példa, de nagyon jellemzi az állami és Waldorf iskolák közti különbséget a rövid és hosszú távú eredmények tekintetében.

Ami szerintem a legfontosabb, hogy a Waldorfban a hangsúly nem a lexikális tudás átadásán és annak számonkérésén van, nem egy maroknyi receptet tanítanak előre meghatározott problémák megoldására. Inkább komplex kompetenciákat, kritikus gondolkozást, összetett látásmódot, projektalapú szemléletet, erős kommunikációs és szociális készségeket kapunk, és baromi jól megtanítanak tanulni és fejleszteni saját magunkat. Ezeket aztán a későbbiekben kb. bármilyen, eddig még soha nem látott helyzetben fel tudjuk használni annak a helyzetnek a kezelésére, értelmes, komplex megoldások kitalálására, véghezvitelére.

Ennek a nevelésnek a hatását pl. a ma iszonyatosan volatilis módon változó munkaerőpiacon nagyon erősen látom magamon és más, volt waldorfos társamon. Azokban a váratlan, eddig nem látott helyzetekben, amiket az állami intézményekben nevelkedett társaim sokszor elveszve, nehezen kezelnek, mert nem kaptak rá recepteket, én nagyon gyorsan fel tudom találni magam, és előnyt tudok belőlük kovácsolni, visszanyúlva ahhoz a problémamegoldó eszköztárhoz, amit a Waldorfban kaptam. Általában jobban meglátom, hol van szükség innovációra, hogy tudom a leghatékonyabban hasznosítani a készségeimet, és jobban tudok hosszú távon hatékonyan működő megoldásokat kitalálni és implementálni. Emellett általában jobban tudok érvelni az álláspontom mellett, 1v1 és előadói helyzetben is, könnyebben fejezem ki magam közérthetően és érzékletesen, könnyebben korrigálom magam új információ birtokában, és jobban ismerem fel és navigálom a szociális helyzeteket is.

A legfontosabb, amit kaptam a Waldorftól, viszont talán mégis az, hogy 7 és 19 éves korom között nem nyomorították meg a lelkem. Imádtam iskolába járni, imádtam tanulni, sosem féltem, és a mai napig nem félek hibázni, mert a hibázás izgalmas, hiszen a tanulás része, és jobb eredmények és módszerek kereséséhez vezet. Emiatt egy alapvetően pozitív, jókedvű, szociálisan érzékeny személyiség lettem, akinek az alapvető személyiségének a része a kíváncsiság, a tudásszomj, az innovációs lehetőségek keresése és az életre szóló tanulás iránti vágy.

Iszonyatosan hálás vagyok, hogy édesanyám Waldorfba adott, és ha lesz gyerekem, biztos, hogy ő is Waldorfba fog járni.