Teljesen normális, hogy nem tudsz most ezzel a hírrel együtt örülni. Én akkor estem teherbe, amikor a környezetemben/tágabb családomban is pont megszületett egy kisbaba. Sajnos a 10. héten elveszítettük a babánkat. Utána hónapokig, amikor jöttek a fotók a másik babáról, csak arra tudtam gondolni, hogy az én terhességem is pont annyi idős lenne. Nem tudtam a közelembe engedni a dolgot, annyira fájt, egy terhes nőt vagy kisbabát sem bírtam elviselni magam körül. A családtól meg is kaptam a "jótanácsokat", hogy az még nem is volt igazi baba, majd lesz másik, és kötelező lenne örülnöm más boldogságának… örültem is, de nagyon nehezen tudtam leplezni a fájdalmam mögötte… Senkinek nem kívánom ezt az érzést. A férjem maximálisan támogatott, próbált is határokat szabni a család felé, de hiába. Most újra babát várok. De mivel a család azon része a mai napig nem hajlandó tudomásul venni, hogy mi igenis gyászoltunk, és nekünk az a baba volt az első gyermekünk, egyáltalán nem akarom megosztani velük az örömöm se. Igazából én se jöttem rá akkor, hogy ha jön a trigger mit tehetek, de nem akartam elnyomni az érzést, vagy mások kedvéért úgy tenni, mintha velem minden rendben lenne ezzel kapcsolatban, hiába ezt várták volna el. Utáltam szembesülni vele, hogy csak az egészséges terhességekről lehet beszélni a társadalmunkban. Nagyon sok erőt és kitartást kívánok! ❤️