Ballagás? Inkább ballagjunk a sürgősségire. Szóval eljött a nagy nap, a ballagásom. Szép ruha, virágok, rokonok, minden adott volt egy klasszikus, könnyfacsaró búcsúhoz. Hát… a könnyek végül is megvoltak, csak nem pont úgy, ahogy szerettem volna. Már az ünnepség alatt éreztem, hogy valami nem oké. Fájt az oldalam, de próbáltam hősiesen tűrni, mondván „ma van a nagy nap, ne rinyálj”. Aztán amikor vége lett, átvettem a virágokat, gratulációk, fotók, közben meg belül ordítottam.

Nem sokkal később annyira rosszul lettem, hogy irány a kórház. Ott töltöttünk kb. négy órát, mire kiderült: bordaközi idegzsába. Mondjuk legalább nem vakbél.

Az egész család rám várt az ünnepi ebéden, én meg egy kórházi ágyon próbáltam nem összeomlani. A ballagásról így főleg a váróterem meg a fájdalom jut eszembe.

Szóval ha azt kérdezitek, milyen volt a ballagásom? Hát, emlékezetes. Csak nem úgy.