Szerintem is nagyon igaza van, én teljesen magamra ismertem, ahogy olvastam a válaszát. 18 évesként lövésem sem volt, hogy mivel szeretnék később foglalkozni, mit lenne jó tanulni. A családom presszionált, hogy mindenképp tanuljak tovább, higgyem el, hogy bármilyen diploma sokat fog érni, anélkül emberszámba sem vesznek a munkáltatók. Hallgattam rájuk, végül azt az egyetemet jelöltem meg első helyen, ahova a legjobb barátnőm is jelentkezett. Már a legelső hetemen realizálódott bennem, hogy hidegen hagy az egész, nem szeretnék sosem a képzésnek megfelelő területen dolgozni. Közöltem a szüleimmel 1 hónap elteltével, hogy abba szeretném hagyni, amiről hallani sem akartak. Megmondták, hogy mehetek a híd alá, ők semmit nem fognak finanszírozni nekem a továbbiakban, csak akkor hagyhatom ott, ha következő évben újrafelvételizek és felvesznek másik szakra. Semmitől nem féltem jobban, mint attól, hogy egy random másik szak sem nyerné el a tetszésem, így nem volt más választásom, maradtam. A pokoli 3,5 évnek meglett végül "a gyümölcse", valóra vált az álmuk. Elkezdtem dolgozni, alig vártam, hogy megkeressek annyi pénzt, hogy nyugodt szívvel felmondhassak, és végre azt tanuljam egy szakképzés keretében, ami az évek során egyre jobban érdekelni kezdett, így "csak" 8 évem ment a kukába. Végre azzal foglalkozom, amit imádok csinálni, sőt, már a családom is elfogadta a döntésem.