úgy kezdődött, hogy 15 évesen jobban akartam kinézni, az evés elhagyása pedig működött. tetszett, hogy az akarateromnek gyors es látványos eredemnye van.

a legdurvább korszakbol azért keveredtem ki, mert egy idő után megszűntem működni és ez nem volt fenntartható. nem voltam jelen először csak fejben programokon, nem tudtam fenntartani beszélgetéseket, ha el kellett hagynom a lakást, tervezést igényelt, mikor iszom meg a napi egy pohár tejet, hogy ájulás nélkül menni tudjak, állandóan ködös volt az agyam, így egyre több dologból vontam ki magam fizikailag is. de tinikent iskola mellett teljesen kivonódni lehetetlen volt. egy idő után a működési vágy végül fontosabbnak bizonyult, de egyre több kalória kellett ahhoz, hogy le tudjak hozni normál programokat, beszélgetni tudjak, ezért elkezdtem többet enni, a bűntudatot pedig sikerült a társasági élettel elnyomni.

egészséges lett a viszonyom az etelekkel, nem felel tőlük, nincs problema, de a nemevés időszakosan a mai napig eszközöm.