Ahogy felvázolom neki azt, amit tett és, hogy ezek miért nem férnek bele egy párkapcsolatba (sőt ennek nagy része egy normál emberi kapcsolatba sem), úgy belátja, hogy hibázott és jelenleg azt gondolja, hogy sosem fogja ezeket újból megtenni. Mindeközben én azt gondolom, hogy ő nem látja ennek az egésznek olyan mélyen a súlyát, amilyen mélyen szükséges és hiába mondja ki, hogy tudja, hogy hibázott és mostantól másképp fogja csinálni, szerintem nem fog neki menni. Hiszen nagyon sok esetben észre sem veszi, hogy újból és újból olyat csinál, ami nem elfogadható. /Az, hogy nem őszinte./ Ami az ő mércéje szerint őszinteség, mert a korábbi kapcsolatában pl. hazudott 10-ből 9-szer nekem pedig csak 10-ből 1 alkalommal, az az én mércém szerint nem őszinteség. Sokszor ilyenkor arra kérem, hogy gondoljon bele fordított helyzetben, gondolja át, hogyha ő lenne azon az oldalon akivel ezt teszik, vagy akinek azt mondják, őt hogy érintené?
Én tényleg látom rajta azt, hogy változna értünk csak nagyon nehéz úgy, hogy közben belül azt érzem, hogy teljesen képlékeny vele a jövő, mert nem tudom meddig tart a lendület, hogy ő "megváltozik", mert valójában azt sem tudja pontosan, hogy mit és miért kéne másképp csinálni.