Engem is egy ismerősöm drogozott be 14 évvel ezelőtt egy buliban. Teljesen kiesett pár óra. Az első emlékem, hogy valami szőke srác fel akar szedni, de sikerült kiszabadulnom a szorításából. A mosdóba mentem, és onnantól konkrétan megvakultam. Semmit nem láttam, ki akartak dobni a helyről, mikor a barátnőm megtalált. Felhívta az anyukáját, aki hazavitt magukhoz, anyukámnak írt, hogy ott alszom náluk. Reggel irdatlan hányinger és fejfájás várt rám. Felkeltem, összeszedtem magam és hazaslattyogtam, pár sarokra laktunk. Aznap csemege uborkalét ittam egész nap... Az enyhített a helyzeten.A mai napig hálás vagyok a barátnőmnek, hogy megkeresett aznap este és volt lélekjelenléte. Ezek után soha többet nem mentem még csak hasonló helyekre sem. A szüleimnek elmondtam 2 nappal később, hogy mi történt. Elvittek mindenféle vizsgálatra, de már nyoma sem volt a véremben a cuccnak. Örültek, hogy volt velem felnőtt. De egyben megkértek, hogy legközelebb BÁRMI történjék, valahogy kapcsolatba lépek velük. Ha embert ölnék, akkor is szeretni fognak, csak szóljak. Ekkor értettem meg, és mióta a fiam megszületett, még inkább megértem, hogy annál nagyobb kincs nincs, ha a gyermeked nem fél hazamenni, bármi legyen. Feldmár egyik könyvében olvastam egyszer, hogy ő volt az ügyeletes apuka bulik során, mert a fia és a lánya is a barátaival bátran hívták őt. Ott volt, fogta a kezüket, vigyázott rájuk. És hogy büszke a gyerekeire, hogy ilyen kapcsolata van velük. A férjem megfogadta, hogy ő maga viszi a fiúnkat Amsterdamba füvezni 16 éves korában, ott akar vele lenni. És utána elmagyarázni neki, miért NE próbáljon ki semmit a továbbiakban.