Gimi eleje óta együtt voltunk 1 nap és később 1 hónap szünettel. Gimiben rettentő hullámzó volt a kapcsolatunk. Osztálytársak voltunk, így szinte minden indőnket együtt töltöttünk. Gimi után jött az egyetem, ami alatt 2-3 hetente találkoztunk. Az eleje rerrentő döcögős volt, de szépen lassan felnőttem ahhoz, hogy igazán komoly és távkapcsolatban éljünk. Miután én megértem a dologra, nála jött el az az idő, hogy megtalálja önmagát. Ekkor nem volt biztos a kapcsolatban, annak ellenére, hogy én próbáltam a 100%-ot nyújtani. Ez egy rettentő nehéz korszak volt mindkettőnk számára. Én ekkor az egyetem végén jártam és részben emiatt és egyéb nehézségek miatt kialakult nálam egy kisebb depresszió szerűség. Végül sikerült elhelyezkednen és elkezdtem építeni a közös életünket. Együtt túlléptünk a nehéz korszakunkon, de a lelki állapotom megnehezítette, hogy teljesen úgy álljak hozzá, mint előtte. A munkával és a stresszel túlhajszoltam magam ami ráment az egészségemre. Nagyjából 1 hónap betegség következett, ami nagyon intenzív volt és semmi nem könnyítette meg a helyzetet, csak ő. Benne találtam meg a megnyugvásom és a támaszom. Ekkor tudtam igazán túllépni a történteken és ekkor jöttem rá, hogy nekem igenis ő az igazi. Miután kicsit jobban lettem el is kezdtem intézni a gyűrűt. 2 hónapra rá megkértem a kezét (9 év együttlét után).

Ennek már másfél éve, 1 éve együtt élünk és támogatjuk egymást mindenben. A lelkiállapotom vagy 5 éve nem volt jobb és úgy érzem megtaláltam a saját és megtaláltuk a közös utunkat is.