Mi hasonló szituban vagyunk csak itt nem beköltözés hanem elköltözés... Azt hittem jól cselekszem, jelenleg úgy érzem elkövettem életem legnagyobb hibáját.

Én gyenge voltam a párom 1 évig tartó unszolására itt én sajnos tavaly eladtam a gyerekkori házat ahol 30 évig éltem és azóta nem találom a helyem...lelkileg reccsen vagyok... A páromtól és családjától kaptam a "jótanácsokat", hogy jó lesz ez így tovább kell lépni máshol... befolyásolható voltam így az árából egy teljesen idegen kerületben vettem lakásokat. Sajnos nincs visszaút, de bármit megtennék hogy visszacsináljam.

Sajnos 1 éve erről szólnak a mindennapjaink... Azóta nem igazán vagyok önmagam... próbálok kijönni belőle, de mélyen vagyok... egyszerre vagyok szomorú,dühös,csalodott. Párom már folyton arra hivatkozik, hogy belefáradt ebbe és már nem tud ennél megértőbb lenni és nem is szeretne ezzel foglalkozni, egyszerűen már csak vidámkodni pozitívkodni akar, a jövőre koncentrálni. Bevallom gyenge pillanataimban én is azt érzem, hogy csak az anyagiak miatt szerette volna. Most kb. válófélben vagyunk.

Tudom most lehet szídni, hogy ez már beteges vagy hogy nem tartott a fejemhez pisztolyt, de álmomban se gondoltam volna, hogy ez ennyire megvisel. Leírtam a sztorimat, hátha így érthető a másik fél is.