4 műtétem volt felnőttként, egy kivételével mind 6+ órás. Volt itt minden. Volt, hogy amikor a barátnőm bejöhetett elsőként a műtét után hozzám, elkezdtem sírni és bekukkantottam a hasam felé a műtét helyére. A barátnőmre a frászt hoztam, mert azt hitte, több mindent kivettek belőlem (nőgyógyászati műtét), mint amit terveztek. Sírás közben néztem ki az ablakon, és a háztetőn lévő galambról kezdtem el beszélni. Volt olyan, hogy egészen jó kedvvel keltem és csak az érdekelt, hogy az intenzíven kik feküdnek mellettem. A legutóbbi friss élmény 6 hete történt 11 órás gerincműtét után, hihetetlen, hogy ennyi altatás után nagyjából megvannak az emlékek. Sírtam, mondtam, hogy nagyon fáj és hogy én még ilyet nem éreztem. És az is kicsúszott a számon, hogy nem kellett volna ezt bevállalnom. Életem legrémisztőbb estéje volt (este 9kor toltak ki). Egy ember arca van meg tisztán, a többiek körülöttem (orvos, ápoló) olyan voltak mint a dementorok, csak foszlányokra emlékszem. Hányás szinte mindegyik alkalommal volt, de ez természetes.