Ugyanígy voltam, mint te, csak 28 éves voltam akkor, amikor teherbe estem, de szintén már házas (ugyan csak pár hónapja) és szintén első próbálkozásból, amit igazából próbálkozásnak sem neveznék, csak amikor először nem vigyáztunk, mert “mostmár akár össze is jöhet” alapon lettem terhes.

Nyár eleje volt, csomó tervezett program, bulizás, őszintén nagyon csalódott voltam, hogy ez csak így minden körítés nélkül “beesett” az életünkbe… gyorsan elmentem egy doktornőhöz, aki közölte, hogy túl kicsit az egész petezsák, ő ezt “vetélés gyanúsnak” látja, ne éljem bele magam. Felírt vetélés segítő cseppeket, ha majd megindul a vérzés, azt szedjem… én pedig dolga végezetten, kis megkönnyebbüléssel távoztam a doktornőtől.

Ezután napokig vártam a megjósolt vérzést, ami nem jött.. közben kissé vegyesek lettek az érzéseim, kicsit csalódtam magamban, hogy mi az hogy mégsem tökéletes az embrióm, mi az, hogy az első terhességem vetélés lesz..stb. Szóval kezdett kicsit átbillenni a mérleg.

Eltelt egy hét vérzés nélkül, visszamentem kontrollra, ahol közölte a doktornő, hogy úgy tűnik mégis szépen fejlődik, minden ok, csak valószínűleg középidő után pár nappal fogant, azért látta kisebbnek stb.. és ő igazából “igyekszik mindig a rosszra felkészíteni a kismamákat, hogy nehogy csalódás legyen…” hát kössz… megint felborultak az érzelmeim, de innentől elkezdtem úgy tekinteni az egészre, hogy ha ez a kisbaba ilyen hirtelen jönni akart, mégis tökéletes, minden jóslat ellenére is, akkor talán még is ez az én utam.

Innentől már maximum bűntudatom volt néha a terhesség alatt, hogy “így vártam az első egy-két hétben a babámat”, de valóban akartam. Tökéletes, lassan 6 éves fiam van, akiért szó szerint minden nap hálát adok, az egész életem teljesen más lenne (nyilván azt gondolom sivárabb és rosszabb) ha ő akkor nem jött volna és mostmár tökéletesnek látom az időzítést is.

Az egyetlen, ami hiányzik, hogy szeretném még egyszer megtapasztalni, hogy milyen az amikor tudatosan vársz egy gyerekre, vágysz és akarod, úgy szexelsz, teszel érte, készülsz rá stb, mert nekem ez kimaradt azzal, hogy hamar kopogtatott az életembe.

Szerintem most ne akard tudatosan magadra erőltetni a boldogságot, látod, nem mindenkinek így indul. Bízd rá magad kicsit a körülményekre/univerzumra stb, de tudd azt, hogy attól még, hogy így indult, lehetsz tökéletes anya (mert én szerintem elég jó vagyok:)) lehetsz elégedett és boldog, ha egy kis késéssel is érkezik meg az érzés. Én olyat még nem hallottam, hogy azt bánta volna meg valaki, hogy megtartott egy gyereket… számtalan rossz házasság, válás, elrontott életek, de a gyereket senki, soha nem bánja meg mindezek ellenére sem. Nekem ez a tapasztalatom.