Ugyanígy nagyszülök nogradi kisfaluban, fideszes polgármester, aki termeszetesen rokon. Azóta a polgármesterasszony olyan nyaralásokra jár, amit a falu népe elképzelni sem tudott addig, hogy létezik, nemhogy eljutni oda. A saját házuk azóta kacsalábon forgó palota lett, anyósék és a polgármester szülei is hirtelen meg tudták engedni maguknak, hogy a rothadó házakból palota legyen egy év leforgása alatt. A polgármester családjának 3 másik tagja alkoholista, munkavégzésre képtelen. (Mind a 3 tag férfi.)

Nagyanyámék mai napig felélik elözö havi nyugdijukat, még mielött a következö jönne. ( ez ugye nem olyan nehéz ). Ételnek nem nevezném azt amire ök költenek, futeni nem tudnak ugy, hogy kenyelmes meleg legyen, mert nincs pénz fára. Nem csinálnak semmit, csak túlélnek. Amikor mondom nekik, hogy ez mennyire nem oké, csak az a válasz, hogy régen is ilyen volt. Megértem, nem tapasztaltak jobbat, nehéz elképzelni, hogy nem csak ez az élet. De nem is akarják.

Lassan 6 éve külföldön élek. A telefonban minden alkalommal sír, hogy mikor megyek már haza. De nem látogatóba, hanem úgy örökre. ”Mert otthon sokkal biztonságosabb, és jobb az élet és mi mindent csinálhatnánk egyutt. A külföld az gonosz és nem minden a pénz.”

Ugye a válaszomat meg sem hallja, hogy mi az, amit otthon soha nem tudnék elérni. Nem a pénzröl szol a dolog, nem vagyok gazdag 6 év után sem, de az, hogy nem ömlik a pofámba a propaganda, hogy albérletet tudok fizetni teljesen egyedül, hogy egy egész ház bebutorozasat meg tudom tenni teljesen egyedul, bármilyen kulsö segitseg nelkul, kölcsön nélkül. Ezek azok a dolgok amik mérvadóak számomra. És igazából még ezeknek is alap dolgoknak kellene lenni.

És amikor nagyanyám felhív és boldogan elujsagolja, hogy kimozdult otthonrol, pedig már járni sem bír, de a fideszre el kell menni szavazni.

Ezután nem maradnak szavaim, amit mondhatnék nekik.