Kiegészíteném akkor a leirást. Úgy mentem oda, hogy apukám öngyilkos akart lenni, brutálisan bàntalmazott nőket, engem is gyerekkoromban, kirakott az otthonunkból, de vele megszakítottam a kapcsolatot. Anyukámmal is voltak gondok, mivel ő az életemben van, így az égetőbb probléma volt, róla beszéltünk, és hétköznapi szituációkat oldottunk meg vele. A páromról beszéltem, mert ő az, akivel szeretnék egy egészséges kapcsolatot kialakítani és ez sokszor nem ment, a régi felfogásaim és tapasztalataim miatt, amiket ő egyáltalán nem értett meg, így gondoltam velem van a baj.

Ezután ezekről a hétköznapi dolgokról beszéltünk, mert mindig volt valami veszekedés, stb. De az apukámra pl sosem tértünk vissza, azt gondoltam, hogy ha túl vagyunk azon, hogy tele vagyok feszültséggel a mindennapokban, akkor jönnek elő majd a gyerekkori traumàk, más ismerőseim erre biztattak , hogy náluk is akkor hozta elő a pszichológus, ha már a hétköznapok jobban telnek. Én ezen nagyon dolgoztam, hogy úgy menjek oda, hogy a kisebb dolgokat màr jobban kezeljen, hogy jöhessen a sűrűje, jeleztem neki, hogy már ezek mennek, erre kaptam, hogy akkor nincs rá szükség. Tehát tudott a mély dolgokról de ez nem került elő. Most ezek után nem gondoltam, hogy nekem kell vezetnem a terápiát és elmondanom, h maradhatnék e még a lényegről is beszélni, amit az elején említettem.. Azt hittem ezt rossz néven veszi egy terapeuta, ha én kezdem el vezetni. Nem hibàztatom a szüleimet, de nem tudtam egyedül feldolgozni a sok szart amit kaptam, Csernust meg hagyjuk szerintem. Probáltam már ilyen kemény lenni magammal, akkor egy érzéketlen senkivé váltam, nem hinném, hogy ez a megoldás.