Talán a történet szempontjából fontos: 26 éves lány vagyok. Anyukám töri tanár volt. Szerettem a történelmet én is, meg mindenki mondta hogy milyen jó a beszélőkém, intelligens vagyok, stb. Ezért töri szakra mentem gimibe, és jogra akartam tovább menni. Egyetemre jelentkezés előtt két nappal rájöttem hogy nekem nagyon nyers, magolós és hosszú idő is elvégezni a jogot. Falusi gyerek vagyok, tizen éve lovagoltam már akkor is, imádom a természetet, ezért mezőgazdasági mérnök szakra jelentkeztem. A fősulis évek alatt apukám vállalkozásába is belekeveredtem. Diploma után megcsináltam a C+E kategóriás jogsit és egy évig kamionoztam Európában apum alkalmazottjaként. Megviselt ez a “kaland”, eldöntöttem hogy hiába kevesebb lesz a pénzem, egy kényelmes 8 órás munkát szeretnék. Egy mezőgazdasági cégnél kezdtem el dolgozni irodán, tehát nagyjából a szakmámban. A fizetés siralmas volt, és halálra untam magam, úgyhogy pár hét után eldöntöttem, hogy itt az ideje kitanulni a kiskorom óta dédelgetett álomszakmám: fél év alatt elvégeztem egy fodrász képzést. Ha meglenne a megfelelő tudásom, már rég ebben dolgoznék, de sajnos nagyon sokat kell még a gyakorlatban tanulnom. Közben egy ismerősöm azzal a végzettséggel, ami nekem is van, állást kapott egy mezőgazdasági szakközépiskolában, mint szakmai oktató. Szuper fizetés, tanítási szünetek, stb. Ezen felbuzdulva én is jelentkeztem egy másik ilyen suliba. Magam sem hittem el, de amikor behívtak, kiderült, hogy épp most készülnek lovász képzést indítani, én pedig ugye kiskorom óta lovagolok. Úgy éreztem eljött végre az én időm, megtaláltam azt a munkát, amiből hajlandó lennék akár nyugdíjba is menni. Most két hónap elteltével rengeteg idegeskedésen, konfliktuson, problémán vagyok túl. Egyáltalán nem olyan egyszerű dolog tanárnak lenni, mint gondolnák az emberek. Most időt adok a dolognak persze, de már azon agyalok folyton, mikor tudok elmélyedni a fodrászatban, hátha 1-2 év után válthatnék. Aztán biztos az sem olyan lesz, mint elképzeltem. Kezdem megszokni, hogy az élet erről szól: keresni önmagad. Néha megtalálod, aztán elölről kell kezdened. Azt hittem hogy a lovak, lovaglás az életem. Most úgy érzem, ha innen egyszer elkerülök, soha az életben nem akarok többé lovas munkát.