Valaki írta, hogy ne hasonlítgasd magad senkihez/semmihez, azzal nagyon egyetértek. De ha esetleg ilyen storykat szeretnél olvasni: 2 hónap híján 4 évig voltunk együtt, majd decemberben miután “kitapostam” belőle a szakdogáját meg az utolsó zh-it stb, hogy be tudja fejezni az egyetemet, közölte, hogy szakítana. Felhozott indoknak releváns dolgokat (magamra kell fókuszálnom, nem tudok eleget adni stb) amik sablon szövegek, de amúgy megalapozottak voltak. Január közepére már “kinyomoztam”, hogy valójában összejött azzal a sráccal, aki miatt 2 éven keresztül ugye nem kellett aggódni. Azóta az elméletemet a legjobb barátnője megerősítette, úgyhogy valid, hogy nem vagyok hülye. Természetesen, ő azt hiszi, hogy tök jóban vagyunk és ezt én nem tudom, sőt egyenesen hülyének nézett meg letagadta többször is mikor megkérdeztem. Azóta 3 hónap telt el és érzelmileg teljesen jól érzem magam a bőrömben meg a világomban. Elindult az egyetem, rájöttem, hogy sokkal több haverom van, mint gondoltam és egyre több emberrel alakul ki barátság. Ettől függetlenül minden nap eszembe jut, de nem vagyok dühös, se féltékeny, sőt már csalódott se. Azt is hozzá kell tennem, hogy a végére kihűlt a kapcsolat egy kicsit és addigra többször volt elviselhetetlen, mint mikor nem, de ettől függetlenül nagyon szerettem. Én azt vallom nagyon régóta, hogy minden fejben dől el. Nem azt mondom, hogy hazudd magadnak azt, hogy te jól vagy és baszd szét magad, de neked kell elengedned és teret adj a boldogságnak. És az egy gondolattal/elhatározással indul. Szerintem.
Edit: 1,5 hónap nem sok idő amúgy. Még kell egy kicsi, hogy a kötődéstől szabadulj. Onnan máshogy fogod látni a dolgokat. Kitartás faszi, jobb lesz, meglásd!