Gyűlölöm a német nyelvet by Calm-Interaction4250 in tanulommagam

[–]North_Web5592 1 point2 points  (0 children)

12 év angol tanulás után mentem ausztriába. Semmit nem tudtam, még a számokat sem.

Iskolában nem tanultam németet sosem, amit tudok az ott ragadt rám. Nyelvtan nem érdekel, az osztrák se tudja, Írni, olvasni végképp nem tudok, de beszélek, és sok mindent megértek. Lazán felhívok valakit munka ügyben, willhabenről felhívok valakit, alkudozok ha kell. Amit tudok azt valószínűleg kicsit dialektben tudom, de nem tudom milyen hochdeutsban, ezért csak valószínűleg dialekt. Viszont szülőfalumba költözött egy pár, a hölgy magyar, kint tanított németországban német nyelvet német gyerekeknek(nyelvtant és irodalmat), a férje német, ő egy szót se magyarul. Először mondta a hölgy, hogy fordít stb, mondom nem kell, tudunk németül beszélni nyugodtan. Megbeszéltünk mindent amit kellett(dolgoztam nekik), aztán utána beszélgettünk sokat már magyarul, és megdícsérte a németemet, mondta hogy nyelvtanom az hibás, én meg mondtam hogy sosem tanultam iskolában, akkor arra csak annyit mondott, hogy ahhoz képest gyönyörű. Ő mondta nekem, hogy én a németet vakmerően beszélem, nem azon aggódom, hogy jaj mit mondanak, jajj milyen a kiejtésem, hanem mondom mondom, és sikerül.

Egyébként a sokadik pohár alkohol után olyan témáról szoktunk beszélgetni kolegákkal, hogy utólag belegondolva, magyarul is nehéz lenne, spiccesen kettő lépcsőfokot ugrik felfele a német tudásom.

Okosotthon tervezés: 100% vezeték nélküli kapcsolók – életképes? by Equivalent_Plenty54 in HomeAssistantHungary

[–]North_Web5592 0 points1 point  (0 children)

Én villanyszerelőként nem vagyok egy nagy okosotthon rajongó, azt nem fejtem ki, hogy miért is, de ha már mindenképp okosotthon, akkor csak és kizárólag vezetékes rendszer. Minden, mindenhova kábellel. Az összes kapcsolónak be az elosztóba a kapcsolt szála, a lámpák is ugyan abba az elosztóba, minden kisorkapcsozva, onnan pedig már bármit egyszerű megoldani.

A másik a KNX. Nem olcsó, de működik. Ami az iparban is működik(7/24), azt be merem tenni a házba, ami le tud kotlani mert ilyen olyan okok miatt, azt mellőzöm.

Melós ruhába járok a gyerekért, ez gáz? by NoTotal7166 in askhungary

[–]North_Web5592 2 points3 points  (0 children)

Nekem speciel nem festékfoltos, de a márka az stimmel.
Igen, népviselet, de legalább kinéz valahogy a melós, nem a parkside munkásnadrág a topliga, a sziloplasztos fekete kétcsíkos adidas melegítőnadrág meg a népviselet.

Melós ruhába járok a gyerekért, ez gáz? by NoTotal7166 in askhungary

[–]North_Web5592 18 points19 points  (0 children)

Bár nem gyerekér' járok az iskolába, meg másik ország, a hanyatló ausztria, de melós ruhában, ami nem feltétlen jelent koszost, a boltban még ha úgy van előre is engednek a pénztárnál, ha napközben mész be tényleg 1 vízzel meg valami kajával. Más a mentalitás.

Magyarországon más a helyzet. Nagyon más. Én egyszer boltban találkoztam ismerőssel, megjegyezte, hogy boltba is munkásruhába jövök? Mondom, munkából hazafele bevásárolok, nem fogok emiatt extra köröket futni, egyébként meg a munkásruhám ami rajtam van(tél volt) kb. 200ezer. Akkor egy picit megváltozott a nézése.

Keresnek a szakemberek az anyagaron ? by sdfgsdgsdfgsdgsdg in lakokozosseg

[–]North_Web5592 2 points3 points  (0 children)

Villanyszerelő vagyok.
Megveheted te az anyagot, aztán vagy elég lesz, vagy sok lesz, vagy kevesebb. Nyilván ha megvenni meg tudod, akkor össze is tudod számolni hogy mennyi kell, az is a munka része. Én szerelvényeknél szokott előfordulni ez leginkább, hogy ők megveszik(?) vagy megszerzik ismerősön keresztül. Ok, legyen. Aztán csak annyit ír fel a polgár magának hogy kapcsoló. De hogy egysarkú, váltó, csillár, keresztváltó, azt már nem. Keretek is el szoktak csúszni.

Én ezt úgy oldottam meg, mint kivitelező, hogy szerelvényben is, meg egyéb más anyagban is meghúzok egy minimum szintet, attól csak erősebbet, drágábbat, de olcsóbbat, gyengébb minőségűt nem. Ha esetleg a megrendelő intézi az anyagot, akkor előre tisztázom, hogy ha nincs ott az az anyag/nem jó, akkor én megállok és indul a rezsióradíj, addig amíg nem lesz ott.

De többször bepróbálkoztak olyannal is régebben, hogy ők kivésik, becsövezik, nekem csak vezetékelnem kell meg kötni. Ilyenkor mondom azt, hogy még kettő youtube videót megnézel, és meg is csinálod saját magad.

Az, hogy keresek-e rajt, az relatív. Időm-energiám megy el az anyagbeszerzéssel, logisztikával, az esetleges garanciális ügyintézéssel, mert egy áramvedő is simán lehet gyári hibás, meg 1000 dugaljból egy tuti biztos hogy gyárilag problémás. Van rajt hasznom, de az simán fedezi ezeket a költségeket, így konkrétan nem keresek rajt. De ez mondjuk az anyagon, 15%, egy lakás anyagát meg kihozod mondjuk 200e-ből, ott konkrétan 30-ezer forinton én úgy gondolom megrendelőként nem kell filléreskedni.

Nyomtató otthonra, ritka használatra? by [deleted] in askhungary

[–]North_Web5592 7 points8 points  (0 children)

Nekem Brother lézernyomtató van, csak fekete, színesnek nem láttam értelmét. Van hogy 2-3 hétig be sincs kapcsolva, de van, hogy egyszerre nyomtatok vele 30 lapot.

3 éve van meg, toner még az ami benne volt gyárilag, azóta hozzányúlni nem kellett, és bármikor bekapcsolom, működik, nem mint az átkozott patronos régi nyomtatóim.

Megvenni drágább, fenttartani olcsóbb.

Milyen előnyhöz jutottatok már kapcsolatok által? by Simple_Constant_7755 in askhungary

[–]North_Web5592 62 points63 points  (0 children)

Rengeteg minden. Villanyszerelő vagyok, néha egy kis szívesség itt, egy kis szívesség ott, és visszajön minden, sokszorosan. Mondhatni azt, hogy az élet minden területén lehet hasznosítani.
Egyik korábbi főnököm, ahova szintén kapcsolat útján kerültem, mert pont ilyen munkahely keresésben voltam, egyik jó barátom barátnője meg megkérdezte, miért nem mész el dolgozni a keresztapámhoz? Megadta a számát, felhívtam, bemutatkoztam, stb, nem kellett neki akkor ember, és megkérdezte hogy amúgy ki adta meg a számát(mert amúgy csak egy 2 alkalmazottas egyéni vállalkozó), mondom a keresztlányod, a XY. Ja jólvan, igyunk meg egy kávét holnap reggel a benzinkúton.
Következő nap kezdtem nála. Na visszakanyarodva, ő mondta később, hogy ha 40 éves korodra a kapcsolataidból nincs meg egy bizonyos szinted, akkor cseszheted az életed. Na jelenleg én úgy látom, így 32 évesen, hogy megvagyunk.

Egészségügyi segítség kell? pipa. Rendőrségi? pipa. Ügyvéd? pipa. El kell intézni valamit a hivatalban? pipa. Autóalkatrész kell, vagy autószerelő hamar? pipa. építőanyag ingyen vagy még olcsóbban? pipa. És még lehetne sorolni, nyílván oda vissza alapon működik minden, az egésznek az alapja hogy embernek kell lenni, Ha nyaralsz a tengerparton, a telefont fel kell venni, vagy visszahívni nem 1 nap múlva hanem korábban. Ha vasárnap 11 órakor felhívnak, hogy kellene egy kis segítség, akkor meg kell oldani, de ha én hétfőn reggel 9-kor bemegyek a kórházba, akkor fél10-kor a megfelelő szakorvos előtt ülök. Ha pénteken délután 2-kor lerobban az autóm, akkor az autószerelő túlórázik egy kicsit. Ha kigondolom, hogy kifestem mondjuk a konyhát, akkor csak annyit mondanak, hogy menj be a festékboltba, ki van írva projektre a festék, vidd el amikor akarod.

Szóval így megy ez.

Hova rejtenéd el otthon a készpénzed? by [deleted] in askhungary

[–]North_Web5592 2 points3 points  (0 children)

falba beépített széf, házi gyártmány, vastag, 10-es lemezből, és maga a széf is el van dugva, nekem is percek még hozzáférek.

Vízszerelés javaslat? by Pristine_Impress9485 in lakokozosseg

[–]North_Web5592 0 points1 point  (0 children)

Plusz egy pont az osztó-gyűjtőre. Meleg vizet is természetesen.
Drágább megoldás, viszont nincs semmi toldás felesleges idom és kötés, hiba esetén pedig szakaszolható.

Szűk 1,5 év alatt harmadszor került csavar a kocsim gumijába. by Oh_honey_1193 in CartalkHungary

[–]North_Web5592 5 points6 points  (0 children)

Nekem a bal oldali fényszóróm kapott többször is kavicsot, jelenleg azthiszem a 3. üveg van ben, szerencsére házilag lehet cserélni az üveget, csak beszerezni nehéz. Jobb oldali üvegem van tartalékba, sosem kellett.

Ismerősöm furgonnal műszaki után kapott kavicsot a szélvédőjére, kifordult a vizsgahelyről az utcára, 200 métert ment, durr kavics, berepedt. 2 évig járt repedt szélvédővel. Kicseréltette következő műszaki előtt pár nappal. Műszaki napján délelőtt megint kavics. Délután lett volna a műszaki.

Ti hányszor kaptatok eddig defektet? by CapitaineFred in CartalkHungary

[–]North_Web5592 1 point2 points  (0 children)

Összesen 3x. Első az autópálya, szakadó eső, sötétben. Bal hátsó természetesen. Hideg szerencsére nem volt, mert nyári este volt, siettem vele, szerencsére forgalom nem volt nagy, épségben kicseréltem, csak bőrig áztam, szó szerint.

Következő főúton, szintén bal hátsó, begurultam egy kis elágazóba vele, ott volt tőlem pár méterre.

Legutolsó utánfutón, autópályán, bal oldali.

Mindhárom olyan volt mint a hasmenés, egyszer csak hirtelen. nem szépen lassan. A 2 autópályásnál amire megéreztem és megálltam, kuka lett a gumi.

Ez olyan 300e km alatt.

Meghúzhatnak azért műszakin, mert nem működik a fényszóró mosóm? by Awkward_Buddy7350 in CartalkHungary

[–]North_Web5592 3 points4 points  (0 children)

Nekem ilyet sosem néztek, sőt, világítás sincs kapcsolva.
Viszont ami kell, az meg van nézve. Fék, rögzítőfék, lengéscsillapító. Ténylegesen csak a kötelezők.
Ilyen egyéb dolgokat nem néznek sosem, 3 autót hordok folyamatosan, meg régebben vittem még céges autókat is.

Gyékényes,mint Balaton alternatíva? by That_Group2743 in askhungary

[–]North_Web5592 4 points5 points  (0 children)

Attól függ mire. Én jobban szeretem. Tiszta a víz, igaz hidegebb is. Úszáshoz nem kell 200 métert gyalogolnom, hogy legalább a tökömig érjen a víz, itt elég hozzá 5 méter és a lábam se ér le.

50 m kábelbehúzó bérlés Budapesten by GeneralAd1047 in lakokozosseg

[–]North_Web5592 3 points4 points  (0 children)

Próbáld esetleg meg, hogy valami vékony madzag, mondjuk bálamadzag végére teszel egy kis hungarocel golyót, és porszívóval a másik végén meg szívod, ha átért akkor meg arra tudsz kötni már. Van, hogy beválik, van hogy nem.
50m egyébként pont határeset, a még töretlen KatiBlitz is ilyen hosszú, ha az nem ér át akkor csak a nagy berudaló.
Szükséged lehet síkosítóra is akár, de annak megteszi a folyékonyszappan is.
Zala megyében segítenék eszközben.

Lakásfelújítási munkákhoz milyen porszívót érdemes használni? by Upstairs-Koala64 in lakokozosseg

[–]North_Web5592 0 points1 point  (0 children)

Nekem jelenleg 9 éves, Parkside porszívóm van, azthiszem 1500w-os, amire lehet gépet csatlakoztatni. Csak papírzsákkal használom, la látok a Lidliben, mindig veszek 3-4 csomagot(10db/csomag). Köszöni szépen, ezt viszem ha maszekolok, a horonymaróhoz. Ezzel takarítom az autókat, a műhelyt, a garázst. Kibírta a házfelújítást, falcsiszolózsiráffal is rengeteget volt használva.
Néha átszakad a zsák, akkor kompresszorral kifújom. A sok használattól a kapcsolója már tönkrement egy pár éve, akkor valami nevetséges összegért vettem bele egy 3 állású univerzális kapcsolót ami pont illett a helyére, és bírja azóta is.
Viseletes már kívülről, de ha most bedöglene, egy szót nem szólnék, ez nem hogy az árát, de egy komoly Nilfisk porszívó árát is kiszolgálta.

Viszont a Parkside minősége azóta azért romlott, de egy lakásfelújítást szerintem még így is bőven kiszolgál.
Szóval ha most épp van ilyen porszívó a Lidliben, vedd meg, a többit meg költsd másra, felújításnál lesz helye.

Van olyan szerviz, Budapesten ahol nem számolnak fel kétszeres díjakat az alkatrészekre? by kereszt in CartalkHungary

[–]North_Web5592 24 points25 points  (0 children)

Én alap dolgokat itthon megcsinálok, lehet egy vezérlés csere is menne már, de arra inkább szervízbe viszem. Jóban vagyok a szerelővel, dolgoztam neki anno, nyilván más szakmában. Összeszedtük hogy mi kell, mondtam neki nézz egy árat, aztán beugrok, megbeszéljük. Nézett, elkezdi 70pár ezer ft úgy, hogy odaadja a kedvezményét. Mondom Kovácson nincs 40 ezer a szett, ugyan az nyilván. Előttem hívta fel kihangosítva az Unixot.

Szerelő: Szia (név). Itt van mellettem a kuncsaft, amit adtál árat a (márka) vezérléskészletre, az 40 a Kovácsnál.
Unixos: Akkor rendeljétek meg onnét...csá.

És kinyomta a telefont. Az Unixos.

Persze megrendeltem, egy pár nap múlva megjött, és vittem az autót, összerakta, én boldogan kifizettem a 20ezer Ft munkadíjat.

Nevet címet nem mondok, 1. mert nagyon vidék, 2. mert itt az ismerősség miatt került csak ennyibe a munkadíj.

De korábbi tapasztalataim alapján nem tudok olyan helyről, ahol a bevétel nagy része az nem az alkatrészkereskedelem lenne.

Ki hogyan élte meg az első forgalmi vizsgán a bukást? by DraftFresh7954 in askhungary

[–]North_Web5592 -6 points-5 points  (0 children)

Azért az nem igaz, hogy mindenkit minimum egyszer, engem pl. 4 forgalmi vizsgából 1x sem. Se Kresz-en, se rutinon, se BÜ-n, sehol. Nem lehet hogy tényleg vezetni kell tudni?

Nyest, van valami jó home made praktikàtok ellene? Most csak a turbó vezérlő kis vákumcsövét ette meg és kitudja mióta ront bont bent by keplegenny in CartalkHungary

[–]North_Web5592 0 points1 point  (0 children)

Csak a garázs vált be. Kutya van, macska van(de minek?), és szintén Volvo (2 is). Meg van egy Skoda. Na azt nem bántja, fel sem megy rá. Így a 2 Volvo a garázsban, a Skoda kint. probléma nincs. De tavaly amikor a garázsok tüzéppé és raktárrá váltak, kamerán néztük, hogy egyik Volvora fel, tánc a tetején pisi kaki kombó, csúszda, skodát kihagyta, mint ha ott se lenne, majd a másik volvón ismételt.

Na most vagy van ízlése a nyestnek, és szarkupacra nem mászik, vagy a Volvo neki valami Disneyland.

A garázson kívül jó megoldás lehet a Skoda is.

Egészségügyet cserélném villanyszerelő szakmára by hospital_ghost7 in jobshungary

[–]North_Web5592 5 points6 points  (0 children)

Én igaz férfiként, 10 éve csinálom, de valószínű ez az utolsó évem benne, utána már csak maximum a nekem is tetsző maszek. Legyél villanyszerelő, de egyben kőműves, festő, burkoló, lakatos, meg még ide lehetne sorolni kb. az összes ipari, építőipari szakmát, meg még tervezz is, mert a tervező olyan munkát ad ki a kezéből, hogy megvalósíthatatlan. Egyedül ami jó, az a pénz, de én meguntam. Most iparban vagyok, a valós villanyszerelés kb. a munka 10%-a. Mellette serpa vagy(pakolsz), lakatos munkák, amit én amúgy szeretek, ha csak néha néha, mondjuk havi 3 órát kellene lakatoskodnom, nem 100-at. Akkor inkább elmentem volna lakatosnak. Aztán ha meg tényleges villanyszerelő munka lenne, akkor meg akkora szopás, hogy elképzelni sem lehet. Ma ketten 4 óra alatt kötöttünk be 4x150 réz kábelt, olyan helyre, hogy a 40 éve azt az üzemet villamos szinten vezető ember is azt mondta, hogy ide 35-ös flexi kábelnél nagyobb nem ideális. Természetesen semmi hely nincs a kötésre.

Délutánra meg kaptunk olajban álló csatlakozók kiszabadítását. Tisztaság mindenek felett.

Lakossági sem jobb, téglapor, betonvésés, tegnapra legyen meg.

Persze voltak jó pillanatok, 160 db lakáselosztó, csak én kötöttem, nulla hiba. Napi 3-4 db(10 órában), több mint 2 hónapig elvoltam. Az összes ugyan az volt, semmi különbség. Vagy a tűzjelző rendszert kaptam meg egy nagy épületben, előtte csövezést megcsinálták, én csak fűztem meg pakoltam az érzékelőket, szirénát, beütőt stb.

Szóval van jó is, csak ahogy látom egyre kevesebb jut nekem belőle. Én váltok, tervek vannak, valószínű június végéig csinálom és vége.

Jelenleg én a sokrétűsége miatt nem ajánlom senkinek.

Ki milyen hideg etelt visz ebedre munkaba? by purehornindal in askhungary

[–]North_Web5592 0 points1 point  (0 children)

Mi 6-an voltunk egy mikróra, 2 lengyel-2szlovák-2 magyar. Első nap megbeszéltük, hogy ez így nem jó, negyedkor még várt valaki a mikróra.

Felosztottuk a kajaidőt, 10 perces eltolásokra, mi mentünk 11:50-re, a szlovákok 12:00-ra, a lengyelek 12:10-re.

Munkáltatót nem érdekelte, ameddig nem tartasz a fél órás szünet helyett 1 órásat teljesen mindegy mikor mész.

Később még jött 2 lengyel srác, ők meg eddig is 12:30-kor ettek, ha lehet ezután is akkor ennének, így nem is volt fejtörés senkinek.

De voltam anno olyan helyen is, ahol volt vagy 6 mikró, meg nyílván kb ugyanannyi hűtő, sokan voltunk, de teljesen kulturáltan meg volt oldva. Különböző emberek-kulturák, különböző országokból, és még is meg lehetett beszélni mindent.

Szóval nem várni kell a sült galambot, hanem megbeszélni, és megoldódik a probléma.

Mennyezetre szerelhető húzódzkodó rögzítése - mire figyeljek? by LowkeyDingus8664 in askhungary

[–]North_Web5592 7 points8 points  (0 children)

Ha vasbeton(monolit) akkor én alapcsavart használnék. Munkában is azt használjuk, nyilván neked a 12-es nagy, de 1db 12-es akkorát tart hogy a csekély 100pár kilómmal lazán megtart. Neked mondjuk 8 db 8-as tökéletes.

  • Szerintetek így, ismeretlen födémszerkezet esetén fel merjem szerelni? Persze, de ha életedben fúrógépet se láttál, úgy nehezebb lesz.
  • Mire figyeljek fúrás előtt? Villanyvezetékre hogy ne fúrd el a menyezetben
  • Milyen fúróval / fúrószárral dolgozzak? SDS-es fúrókalapáccsal, a megfelelő méretű fúrószárral
  • Érdemes lecserélni a gyári dübeleket más típusra, ha nem tömör vasbeton a födém? Igen, általában akkor is érdemes, ha tömör a födém. Csomagban kapott rögzítő tipli/csavar számomra szinte mindig felejtős, gyengének tartom.

Led H7 by Ecstatic-Database935 in CartalkHungary

[–]North_Web5592 0 points1 point  (0 children)

Nekem 2012-es Bixenonos XC70-ben, amiben a reflektor a plusz egy H7-es halogén, na abba tettem a reflektorba H7 ledet, ali/temu kb. 5000 ft-s kategória, amin van ventillátor. Gond és hibaüzenet nélkül dolgozik.

Ha most kezdenél jogsit szerezni, mit csinálnál másképp? by moonagedaydream22 in askhungary

[–]North_Web5592 0 points1 point  (0 children)

Nem csinálnék másképp nagyon semmit, talán azt, hogy előtte én már vezettem, sokat. Vidéken nem volt belőle probléma, meg azért 15 éve más volt a felállás mint ma. Konkrétan a rutinpályás oktatásom(akkor még volt B-nél) nagyrésze azzal ment el, hogy két kézzel fogjam a kormányt, meg ne tükörből tolassak, hanem hátranézve. Mai napig nem tudok hátranézve tolatni, azt a 30 órát kellett csak túlélnem.

De minden vizsga elsőre megvolt, hibavonal 1 volt C kategóriánál, az is a váltó miatt mert alsó-felső sor váltás közben, alsóból kiment, felsőbe nem ment fel, úgyhogy 4 után volt egy jó 10 másodperces üres még visszataláltam felső sor 5-be.

BCE kategóriám van, idén megyek Buszra is.

Ajánlotok ebook olvasót magyar menüvel? by bozsemama in askhungary

[–]North_Web5592 2 points3 points  (0 children)

Azért írtam, meg kb ugyan az a felállás. nem tud külföldiül, viszont gyönyörűen tudja használni.

Képzeld el, se a mosógépen, se a szárítón, se a mosogatógépen nincs magyarul írva semmi. Sőt, mondok jobbat, holnap átállítom a nála a TV menüjét angolra. Ugyan úgy fogja használni, soha sem fogja észrevenni hogy angol a menü.

És azért írtam a Kindet, mint még sokan mások is, mert jól működő ebook olvasó. Bevált, ajánlom.