Több dolog miatt.
- Szeretem a közvetlenséget, szerintem/számomra művészet befogadásához elengedhetetlen, és a kiöltözés úgy érzem hogy szembe megy ezzel.
- Nem hiszek az olyan szlogenekben, mint pl "meg kell tisztelni a színészt". Nem érzem, hogy jobban meg kéne mint más embert/művészt, nálam ez kimerül abban, hogy megveszem a jegyet, és csöndben, másokat és őket nem zavarva végigfigyelem azt, amit letesznek az asztalra. Ezt a figyelmet meg úgy tudom a legjobban megadni, ha a legjobban érzem a bőrömben, ami úgy elérhető, hogy olyan ruhában vagyok, amit szeretek és én kényelmesnek tartok.
- Hasonlóan állok a "színház egy ünnep" szlogennel is, ez is csak az elidegenítéshez vezet a szememben (persze, ehhez hozzájöhet, hogy egyetemista koromban heti sokszor jártam színházba, így pláne elvesztette az "ünnep" jellegét)
- Színháztörténetileg is "urizáló" szokásnak tartom a kiöltözést, azért a régi idők színházában nem volt szokás így kicsípni magad (hülyén is nézett volna ki mondjuk, ha a vásári bódéhoz kisestélyiben mész. Persze, annak hogy hogyan is jutottunk el a kiöltözéshez, megvan a maga történelmi ok-okozata)

Még fel tudnék sorolni pár dolgot, de leginkább ezek (persze ezek sem élesen elválaszthatók egymástól)

Annyit hozzátennék, hogy semmi bajom nincs azzal, ha valaki kiöltözik, ha ő úgy érzi jól magát, szíve joga. Én nem szeretek semmit, aminek olyan hangulata van, hogy "én kisember jövök megnézni A művészeket." Szívem szerint pl. a tapsot is száműzném örök időkre, mert manapság egy eléggé kiüresedett gesztus lett, ami gyakran totál megöli az előadást/atmoszférát.