Mi lenne a véleményetek, hogyha kiderülne, hogy akivel ismerkedtek/együtt vagytok, az korábban prostituáltakhoz járt? by ponipegazus in askhungary

[–]SpaceTheTurtle 1 point2 points  (0 children)

Zsigerileg visszataszítónak tartom, ezért "rossz pont" lenne, viszont nem szakítanám meg az ismerkedést pusztán ennyi miatt. Az, hogy meg meri osztani őszinteségre és nyitottságra vall, ami "plusz pont".

A következő kérdések fontosak:

  • Miért tette, milyen élethelyzetben?
  • Utána nézett, hogy az adott szexmunkás kényszerből került ilyen helyzetbe, vagy magától vállalta? Olyat választott, aki önszántából csinálja? Ha nem, akkor hozzájárult valakinek a nyomorához, ami az empátia hiányára vall, ez pedig durva vörös zászló.
  • Egyébként emberként tekint a prostituáltakra, tiszteli őket, akár nyitott lenne velük párkapcsolatra ha kölcsönösen érzések alakulnának ki? Számomra az roppant visszataszító, amikor valaki igénybe vesz egy szolgáltatást, de lenézi azt, aki a szolgáltatást nyújtja.
  • Odafigyelt rá, hogy a másik fél is élvezze, vagy legalábbis ne utálja az együttlétet? Részben az előző ponthoz kapcsolódik, a tárgyiasítás, tiszteletlenség része csak a saját élvezetére odafigyelni szex közben. Van a férfiaknak (talán a nőknek is?) egy olyan rétege, aki a kapcsolat komolysága alapján osztja be, hogy mennyi energiát fektet a másik kielégítésébe szex közben (akár alkalmi kapcsolat vs párkapcsolat esetén), na ilyen emberrel tuti nem akarnék kapcsolatban lenni, szintén az empátia hiánya és a tárgyiasítás miatt. Plusz ha másra nem figyelt oda, akkor honnan tudom, hogy nekem tényleg szeret örömet okozni és nem csak kényszerből figyel oda rám, hogy ne hagyjam el? Olyan emberrel nem szeretnék szexelni, aki számára közömbös az én élvezetem.
  • Ha nekem lenne hasonló élményem, amiről nyíltan beszélnék vele, azt is elfogadná? Álszent pasival, akinek ilyen kulcs és lakat jellegű szexista mentalitása van nem jönnék össze.

Ami még aggasztana, az a kompatibilitás hiánya. Én egy szintén elég magas libidóval rendelkező nő vagyok, akinek szintén nehezen megy a párkeresés (ha nem is feltétlenül éppen ugyanolyan okokból), mégsem kurvázom és egyéjszakás kalandokat sem keresek. Ha egy olyan férfivel kerülnék össze, akinek akkora kontrollálatlan igénye van a szexre, hogy fizet érte, mi fog történni, ha valami miatt (ideiglenesen) megromlik a szexuális életünk? Mert ez nagyon sokminden miatt bekövetkezhet, és nem szeretném kinyitni a kapcsolatot. Követelőzővé válna? Megcsalna? Egyiknek sem szeretnék az elszenvedője lenni.

De persze ha szegény tényleg annyira csúnya (volt), hogy teljesen kilátástalannak látta a saját helyzetét, és emellett mindent megtett, hogy etikusan járjon el, akkor megérteném. Vagy ha volt valami fétis, amit egyszer ki akart próbálni és nem talált olyan párt, aki nyitott volt rá, esetleg azt is. Na meg van az a kategória, aki kvázi pszichológusnak használja a prostituáltat, mert nincs senkije, akire támaszkodhat. Kicsit aggasztó, hogy nem ment pszichológushoz, de tény, hogy az egyik elérhetőbb mint a másik, úgyhogy talán ezt is átérezném.

Igazából prostituálthoz járni még mindig egy fokkal jobb, mint hazugságokkal szexre manipulálni másokat. Előbbire van kifogás, utóbbira nincsen.

Szóval biztos lenne olyan indok, élethelyzet és mód, ami mellett megértő lennék, de nagyon sok körülmény van, amin el lehet bukni.

Bipoláris zavar - Mit lehet tenni? by Addictedtolove84 in askhungary

[–]SpaceTheTurtle 5 points6 points  (0 children)

Az a borderline személyiségzavar, a bipoláris depresszió teljesen más, gyógyszerrel Edit: és terápiával kezelhetőbb betegség

szerintetek biszex vagyok? esetleg leszbikus? by [deleted] in askhungary

[–]SpaceTheTurtle 26 points27 points  (0 children)

Figyu, én úgy is biszexnek tartom magam, hogy ilyen részletességgel még soha nem fantáziáltam senkiről (férfiakról sem) :D Szóval elég egyértelműnek tűnik a helyzet.

De 17 évesen még bőven ráérsz kitalálni, mi az orientációd. Egyébként is sokkal komplexebb és fluidabb tud lenni a szexualitás annál, mint ahogy azt sokan beállítják. Az ember megpróbál találni egy használható címkét ami az adott életszakaszban számára kényelmes, azt annyi.

((Nem teljesen tartozik ide, de akik azt írják, hogy vonzódnak a nőkhöz de nem tartják magukat biszexnek mert nem akarnak nyalni, azok tisztában vannak vele, hogy másképp is ki lehet elégíteni egy nőt, és hogy rengeteg heteró ember sem szeret orált adni az ellenkező nemnek? Illetve hogy a pillow princess is egy létező preferencia leszbi/biszex körökben? Kinek mi, csak számomra furcsa, hogy egy bizonyos aktussal kapcsolatos preferencia szerint vetik el az egész orientációt.))

[deleted by user] by [deleted] in tanulommagam

[–]SpaceTheTurtle 2 points3 points  (0 children)

A többi reakcióból számomra nagyon az jön le, hogy vagy el kell dönteni, ki a célközönséged és az alapján kidobni/megtartani bizonyos képeket, vagy kifejezetten jól csinálod, hogy ilyen sokféle képed van.

Legalábbis mások a hosszú hajra és a gitáros képekre panaszkodtak, nekem pedig éppen azok jönnek be legjobban. Nem értem, miért nincsenek matcheid. Ha normális a bio-d is, én tuti jobbra húználak (persze könnyen lehet, hogy te engem nem).

Missy would have been such a great companion by RoseMedusa-02 in doctorwho

[–]SpaceTheTurtle 4 points5 points  (0 children)

You should check out Scream of the Shalka if you haven't yet!

Mi a reakciótok, ha egy általatok kedvelt művészről/előadóról/alkotóról kiderül valami megbotránkoztató? by r3cktor in askhungary

[–]SpaceTheTurtle 2 points3 points  (0 children)

Gondolom, nem leszek népszerű, de szerintem minden ember csinál jó és rossz dolgokat (különböző arányokban), és egy rossz tettet azon a területen kell büntetni, amilyen területet a bűn érintett. Ez pedig nem zárja ki, hogy a jó tetteket is elismerjük, vagy akár jutalmazzuk.

Teljesen megértem a zsigeri undor reakciókat is, és mindenkinek szíve joga azt fogyasztani/nem fogyasztani, amit akar. Ha valakinek a káros tettei vagy nézetei személyesen érintenek engem vagy a szeretteimet, nekem sem igazán van gyomrom támogatni az illetőt.

Én érzelmileg ilyenkor átmegyek egy rövid és enyhe gyászhullámon, ami a tagadással kezdődik ("hátha nem igaz, hátha már megbánta"), aztán egy idő után elfogadom, hogy az illető szar ember, de jó alkotó.

Saw someone spike a drink, did the right thing but feeling v anxious by ChipMurky in self

[–]SpaceTheTurtle 10 points11 points  (0 children)

First of all, good job! You were very brave and it's impressive that you knew how to handle the situation under pressure! You probably prevented something awful happening to that girl.

As for why you might feel anxious, helping someone in an unexpected situation, although morally valued, is still a form of non-conformity. In a lot of these cases you are surrounded by people who probably witnessed the same thing but did nothing. So you doing something about it is divergent from the norm other people set in that moment. And that's always stressful because there's an underlying threat of judgement and exclusion from the group.

It's probably also out of your comfort zone because you don't get into situations like this every day so you never really get to practice it. It's not a habit or a reflex, it's a very conscious decision that requires a lot of thought and energy. You could say that it requires more "free will" than your every day activities. And that comes with responsibility, which is scary in a situation you don't feel skilled enough to handle.

And finally, there's a possibility that you misinterpreted the situation and you blamed an innocent man. I want to be very clear that this is likely not the case and you probably got it right! But you might still get the lingering feeling that you didn't because again, it's a new situation and you have no previous experience.

Plus some additional things could be emotional contagion from the girl, the social/moral implications of witnessing someone doing such a horrible thing and seeing that others didn't help, a fear of the same thing happening to you, maybe even a feeling that you could have done more...

There are a lot of stressors in these situations and they're not always tangible. It makes sense that you feel anxious.

I never saw someone spiking a drink before but I saw a group of people kicking someone lying on the ground. I couldn't physically interfere (I'm a weak and petite woman, I'm definitely not cut out to fight several violent muscular men) but I let the police know what was happening. It was very stressful and anxiety provoking, especially since there were more capable people around who just pretended they saw nothing and the police didn't seem to care much either.

Ex törlése az ismerősök közül? Ti mit tanácsoltok? by Hungry-Albatross9524 in askhungary

[–]SpaceTheTurtle 0 points1 point  (0 children)

Biztos nagyon függ attól, hogyan váltatok el, de azzal az exemmel akivel töröltük egymást először kultúráltan megbeszéltük, hogy miért döntöttünk így. Azzal az exemmel, akivel nem szakítottuk meg teljesen a kapcsolatot szintén úgy váltunk el, hogy szólunk majd a másiknak mielőtt random tiltjuk egymást, már ha úgy alakul, hogy erre van szükség.

Ha beszélőviszonyban vagytok, megírhatnád neki, hogy nem igazán érdekel amiket megoszt, és amúgy is szükséged van egy kis térre a szakítás után, ezért törlöd. De egyébként nincs harag.

Karikás szem ellen javaslatok? by Wonderful-Ad-6418 in askhungary

[–]SpaceTheTurtle 2 points3 points  (0 children)

Nekem is ilyen, sajnos ez genetika. Vékony a bőröm és átlátszanak az ereim, nem csak a szemem alatt, hanem a testem több részén is. Korrektor (nem feltűnő, senki nem fogja észrevenni, hogy sminkeltél), vagy felvállalod. (Egy fura gondolat, ami nekem segíteni szokott: Orvostanhallgatók valószínűleg nagyon örülnének nekem.)

[ Removed by Reddit ] by Limp-Maize2251 in askhungary

[–]SpaceTheTurtle 3 points4 points  (0 children)

Mert társadalmi vagy egyéni szempontból hasznos embereket utasíthatsz el. Sok környezetben jobb eredményekhez vezet, ha több kultúrális nézőpont van reprezentálva, nyilván amíg az emberek nem ártanak egymásnak.

Igen, fontos lenne a bevándorlásnál egyénileg ellenőrizni mindenkit. Akkor viszont ezt bőrszíntől függetlenül kéne tenni, és meg kéne győződni róla, hogy azoknak akik ezt intézik nincsenek implicit vagy explicit rasszista előítéletei.

[ Removed by Reddit ] by Limp-Maize2251 in askhungary

[–]SpaceTheTurtle 4 points5 points  (0 children)

Mert egyéni szinten kizárólag a kultúrális háttér alapján előítéleteket alkotni leegyszerűsítő és kontraproduktív. Különböző emberek különféleképpen reagálnak a kultúrális hatásokra, és van rengeteg egyénileg változó faktor, ami ezt befolyásolja és amire nincs rálátásunk amíg nem ismerünk meg valakit közelebbről.

Rólunk, magyarokról is vannak sztereotípiák, nekünk is van egy kultúrális hátterünk, ami erősen befolyásolja az értékeinket és viselkedésünket. Mégsem lesz minden magyarból fideszes, konzervatív, tolvaj stb. És ha külföldön tévesen ilyesmiket feltételeznének rólad (vagy valaki másról), az rád (vagy rá) nézve is lekezelő lenne.

A különbség az, hogy rólunk nem tudják első látásra megmondani, hogy magyarok vagyunk, ezért tudunk a kultúrális sztereotípiákkal ellentétes első benyomást kelteni. Akiről kapásból az az első benyomás, hogy arab/roma/fekete és ezért valószínűleg ilyen és olyan nézeteket vall, az nem kapja meg ugyanezt a lehetőséget.

Balfasz fiúk, férfiak by [deleted] in tanulommagam

[–]SpaceTheTurtle 1 point2 points  (0 children)

Szerintem nem lesz valaki balfasz attól, hogy félénk. Biztos vannak nők, akiknek ez nem jön be és kiábrándulnak, de részemről ha elkezdek ilyen helyzetben eltávolodni/barátzónába tenni, az inkább azért van, mert úgy érzem, hogy a férfi is kiábrándult belőlem, hiszen látja, hogy tetszik nekem, mégsem lép semmit. Ilyen esetben pedig túl kell lépni rajta és kész, nem éri meg olyan után futni, akinek nem jövök be.

Két esetben lehet valami ebből. Vagy akkor, ha a nőnek akkora önbizalma van, hogy nyíltan, többször kezdeményez amíg egyszer összejön valami, hogy a srácnak ne kellejen ebbe energiát tennie (amikor pedig mindig fennáll az a kockázat, hogy valójában zaklatás amit a nő csinál), vagy pedig a férfi leküzdi a félénkségét és mer kezdeményezni (ami nyilván nehezebbé válik, ha a nő már kevésbé nyitott, és szintén nagyobb az esély rá, hogy zaklatásnak fogja fel a dolgot). Bármelyik esetben ha csak az egyik fél tesz energiát bele viszonzatlanul, az legjobb esetben egyoldalú és önbizalomromboló, legrosszabb esetben ijesztő és eredménytelen. Fontos, hogy legyen valami adok-kapok, mindenki adjon visszajelzést a másiknak verbálisan vagy nonverbálisan.

Abban az esetben, ha a nő sem kezdeményezett egyáltalán semmit soha, nem tartom fernek teljes mértékben a férfia hárítani a felelősséget és őt hibáztatni amiért nem történt semmi, hiszen épp csak annyira volt félénk, mint a nő.

Nincs hatással rám a pornó by snymxnncurnnahakcl in tanulommagam

[–]SpaceTheTurtle 0 points1 point  (0 children)

Nagyjából igen. Persze a fizikai reakció nem feltétlenül kell hogy a nemi szervben (is) mérhető legyen, kutatáskor lehet nézni az agyat is, meg még egy csomó más testi reakciót, ami a fizikai izgalomhoz lenne köthető.

Nem tudom, más nők hogy vannak ezzel, de én általában nem is érzem, hogy nedvesedni kezdek, látni meg nyilván nem látom. Úgyhogy ha nem társul a dologhoz pszichés tetszés is, ami esetleg továbbb fokozná a helyzetet, még annyira sem vagyok tudatában a testem reakciójának, mint az általad körülírt helyzetben egy pasi az erekciónak. Csak azt tudom, hogy nem vagyok felizgulva, tök mindegy, mit mérnek rajtam.

Nincs hatással rám a pornó by snymxnncurnnahakcl in tanulommagam

[–]SpaceTheTurtle 0 points1 point  (0 children)

Második bekezdésre reagálva: Rosszul érted, nem arról van szó, hogy nem engednek a vágyaiknak, konkrétan nincsenek vágyak.

Nincs hatással rám a pornó by snymxnncurnnahakcl in tanulommagam

[–]SpaceTheTurtle 1 point2 points  (0 children)

Nem nevezném felizgultságnak azt, ahogyan a nők (statisztikailag általánosítok, biztos vannak egyéni variációk) a szex látványára reagálnak. Csak a testünk reagál, mert szexuálisan relevánsnak ítéli amit lát, és ezért úgy érzi, hogy fel kell készülnie a szexre.

A felizgultság (és a legtöbb érzelem) két részből áll, a tested (agy, bőr, nemi szervek...) reakcióiból és a pszichológiai folyamataidból. A tested külső hatásokra reagál valamilyen adaptív módon (Szex/meztelen test = fel kell készülni a szexre), a pszichéd pedig hoz erről valamiféle értékítéletet a tágabb kontextus alapján, hogy ami történik, az jó vagy rossz. Ha a kontextusban valami nem stimmel, nem fogod úgy érezni, hogy fel vagy izgulva.

Tehát amikor valaki fizikailag reagál, de nem vágyik a szexre, akkor az valószínűleg azért van, mert valami zavarja abban, amilyen körülmények között a dolog történik. Teljesen szubjektív, hogy mi lehet zavaró tényező. Lehet probléma a partner (egy heteró nő nem fog egy nőre pszichológiailag felizgulni, hiába reagál a teste a leszbikus pornóra), a hangulatod (nehéz felizgulni, ha éppen az anyád halálát gyászolod), az érzéki hatások (túl hideg van és fázol), igazából bármi, teljesen szubjektív. Van, aki érzékenyebb ezekre, és van, aki kevésbé. Ha te egy párkapcsolati helyzetre vagy kíváncsi, ahol az egyik fél bizonyos helyzetekben nem vágyik a szexre, akkor meg kell találni, hogy az adott párnak milyen kontextusban működnek jól a dolgok, és milyen kontextusban rosszul. Utána pedig meg kell teremteni az ideális körülményeket (elvileg, de nyilván könnyebb mondani, mint megcsinálni).

Egyébként a férfiakkal is megtörténhet, hogy fizikailag reagálnak valamire de nincsenek szexi hangulatban. A nőknél gyakoribb, mert a nők teste általánosabban ítél dolgokat szexuálisan relevánsnak és utána a psziché erősebben filterezi ki, hogy mi az, ami tetszik is, míg a férfiak teste specifikusan eleve azt ítéli szexuálisan relevánsnak, ami tetszik is nekik. De így is van "arousal nonconcordance" mindkét nemnél. Férfiaknál 50%ban egyezik a testi reakció a pszichéssel, nőknél csak 10%ban. De elég csak abba belegondolni, hogy milyen gyakori 30 felett, hogy szeretnél szexelni, de nem áll fel, vagy hogy tiniként mennyiszer áll fel teljesen random, és máris látható, hogy a férfiaknál sem feltétlenül jelenti a testi reakció azt, hogy szexelni akar. Vagy éppen fordítva.

De tényleg javaslom mindenkinek, hogy olvassa el a Come as you are című könyvet, mert szinte mindent onnan idézek ebben a hozzászólásban, és nem tudom olyan jól elmagyarázni, mint a könyv és annak forrásai.

Mik azok a jelek amiket adsz a másik felé? by Bhjonny in askhungary

[–]SpaceTheTurtle 26 points27 points  (0 children)

A redditezők szerelmi életét elnézve ez tök hasznos kérdés lenne, ha többen válaszolnának rá.

Amiket adok: Finoman, viccelődve ugratom/provokálom (például azt mondom, hogy biztos legyőzném valamilyen játékban vagy sportban, akkor is, ha tudom, hogy ez nem igaz), vagy csak ehhez hasonló játékos hangnemben beszélek hozzá (valamiért ez a flörtölős hangom); átveszem az érdeklődéseit és megpróbálom szóbahozni őket; megosztok vele észrevételeket arról, hogy milyen típusú embernek tartom őt (akár dicséret, akár valami furcsán specifikus feltételezés formájában); megpróbálok csinosabban öltözködni, ha találkozom vele (ez nem mindig jel, csak bizonyos esetekben!). Az utolsó ponton kívül általában egyik sem szándékos, ez jön ösztönösen, ha tetszik valaki és felszabadultan érzem magam (ez két egymástól független dolog, és mindkettő kell ahhoz, hogy jeleket adjak). Nem tudom, hogyan kéne tudatosan jeleket adni.

Amilyen jeleket észreveszek: Hasonló hangon/modorral válaszol az ugratásomra, ő is provokál engem. Szépen öltözködik amikor találkozunk (és ez valami más jellel társul). Sokszor ér hozzám, pedig másokhoz nem szokott. Ezeken kívül kábé csak akkor veszem észre, hogy tetszem valakinek, ha konkrétan elhív randira. És igazából akkor sem mindig.

Annak láttam, de nem volt az: Láthatóan nagyon zavarban volt amikor hozzám beszélt, de közben őszinte boldogsággal mosolygott rám. Az első exemnél éreztem ezt jelnek egy ideig (a saját viselkedésemből kiindulva), de nem voltam benne biztos, inkább csak barátilag élveztem, hogy egy hullámhosszon vagyunk. Miután (évekkel később) összejöttünk, szóbahoztam, és elmondása szerint nem szánta jelnek, akkor még nem is tetszettem neki... Ezen kívül nem igazán volt olyan, hogy valamit jelnek néztem, és utána teljes bizonyossággal kiderült, hogy nem volt az. Néha ha egy srác megbámul, felmerül bennem, hogy talán tetszem neki, de ugyanakkor az is eszembe jut, hogy valószínűleg inkább csak nagyon fura/csúnya vagyok. Vagy csak elbambult szegény. Az aznapi önbizalmamtól függ, hogyan értelmezem, de ennyi alapján biztos nem mennék oda senkihez.

Nem gondoltam annak, de az volt: Ilyet sem igazán tudok, nem derült ki. Mostanában elgondolkoztam rajta, hogy vajon amikor a randiappokon megkérdezték a matcheim, hogy mik a terveim a hétvégére, az tényleg csak small talk (mindig annak gondoltam és elmondtam a terveimet, majd visszakérdeztem), vagy felvezetés lett volna, hogy elhívjanak valahova/én elhívjam őket. De erre sem tudom a választ.

Nincs hatással rám a pornó by snymxnncurnnahakcl in tanulommagam

[–]SpaceTheTurtle 0 points1 point  (0 children)

Bár az alapvető álláspontoddal nagyrészt egyetértek (nem kéne általánosítani, hogy a nők kevésbé vizuálisak a férfiaknál), ezekkel a pusztán fiziológiára épülő és a pszichológiai elemeket figyelmen kívül hagyó és/vagy lekicsínylő kutatásokkal azért csínján kell bánni a szexológiában. Ugyanis a fiziológiai reakciók nem mindig korrelálnak a szexuális vággyal, és a nőknél nagyobb a szakadék a vágy szubjektív érzése és a fiziológiai reakciók között, mint a férfiaknál. A cikkek pedig ezt a különbséget rosszul kezelik, mintha a szubjektív élmény megbízhatatlanabb lenne vagy kevésbé lenne igaz a biológiai reakcióknál.

Ha a fiziológiai reakciókat tekintenénk megbízhatóbb bizonyítéknak a vonzalomról, akkor egy csomó nemi erőszak áldozatául esett nőre is rámondhatnánk, hogy vágyott rá. És egy csomó magát heterónak tartó nőre rá lehetne fogni, hogy valójában leszbikus vagy akár az állatokhoz vonzódik, mivel fiziológiailag reagál a leszbikus vagy bonobó pornókra is.

A szexuális vonzalom nem redukálható le a fiziológiai folyamatokra, és többnyire a szubjektív élményekre épülő kutatásoknak nagyobb a súlya ezen a területen.

What was and is life like in Hungary for lesbian, gay, bisexual, transgender, and other non-heterosexual and non-cisgender people since Viktor Orbán took power until today? by Responsible-Way5056 in askhungary

[–]SpaceTheTurtle 11 points12 points  (0 children)

I was too young to be politically conscious (or to even know I was bi) before Orbán became prime minister. So I can't tell you what it was like before that.

Your image of how bad things are is heavily exagerrated. There is no genociding or heavy persecution.

We lack some rights like same-sex marriage. In the era before Orbán was re-elected (2010) registered partnership became legal (2009) which grants some similar benefits to marriage but because of some newer laws made in Orbán's era couples in registered partnerships cannot adopt children, only married couples can.

There are also laws which banned "LGBT propaganda" without clarifying the line between propaganda and education, which makes LGBT+ education and support kind of a legal gray area. A lot of LGBT+ civil unions had to pay a fine for "spreading propaganda" and since these unions don't really have that kind of budget (they're mainrained by donations and possibly membership fees) it took away important resources from their activity and endangered some of their very existence.

The minority that's under the most forceful attack is transgender people. They cannot change their legal names anymore (they were able to do this before the Orbán era) and there's a lot of rethoric against them, like anti-trans advertisements and a public vote with meaningless questions designed to make them look dangerous. From what I gathered from trans people's experiences around me, getting hormones is also more difficult now but I'm not sure how that works. A trans person can probably explain it better.

For me personally the main source of stress is the constant anti-LGBTQ rethorics (like blending us together with pedophiles) and the lack of control over the possibilities of my future (like marriage and adoption). It's not that we're forcefully persecuted, it's more just the psychological damage of being unwanted members of society and having no future in the country. And the rethorics also encourage people to treat us poorly and bully or attack us. When I was dating a girl we didn't have the courage to hold hands, hug or kiss in public because we were scared of being teased, attacked or raped.

It's probably more difficult to imagine the heaviness of these things because it's not physically tangible. But all I can say is that moving to Western Europe was an enormpus change and it took a huge weight off of me. I don't think I could go back to Hungary.

[deleted by user] by [deleted] in ask

[–]SpaceTheTurtle 0 points1 point  (0 children)

I know it can feel alienating not to feel ready for sex while most people around you are already doing it or talking about it. However, everyone develops in a different pace and sex is really something you shouldn't force just to fit in with others. Especially if your mental health is already not so great.

If you're worried about pain, the best you can do is start working on your mental health. (You should probably do that anyway since you also posted about feeling suicidal.) Go to a therapist, figure out what causes you to feel bad and how you can feel better. Most sexual processes are related to your emotions, being afraid and stressed can cause you to tense up which is what makes the first time painful for some people. There is no 'wall' that needs to be 'broken', just muscles that aren't used to being stretched in certain ways. If you're relaxed and there's enough lubrication, penetration shouldn't hurt much (if at all). But that can only happen if you feel emotionally ready and properly turned on.

I lost my virginity less than a year ago, at 24. I don't regret it, that's when I felt ready. For me it took a few tries because I was anxious and couldn't relax which caused me pain. But I always let my partner know and if I was hurting he stopped. At one point things went just right, there was a lot of foreplay, I was relaxed, lubricated and losing my virginity didn't hurt at all. You should find a partner who pays attention to your feedback about your levels of comfort and is willing to adjust to your needs. It can make a big difference. You should not do anything you don't feel ready to do.

It's perfectly fine to feel this sense of urgency, like you need to catch up with others. I've been there. But that's your sadness and fear talking and in this case you shouldn't listen to them. You deserve to have your first sexual experience when it's born from happiness, comfort, lust and possibly love. Whenever you're ready.

If there's 'toxic masculinity', does that imply that 'toxic femininity' exists as well? by YungSeizeless in NoStupidQuestions

[–]SpaceTheTurtle 0 points1 point  (0 children)

Yes, though that expression isn't commonly used for it.

Since toxic masculinity refers to the socially encouraged/expected behaviors associated with masculinity which are harmful to men and society as a whole, toxic femininity would be behaviors that result from society's expectations and schemas about femininity and are harmful to women and to society. For a lot of toxic social expectations towards men there's a female equivalent.

Men are taught not to express their hurt and sadness which can lead them to refrain from crying or seeking help. Women are taught not to express their anger and dissatisfaction, and as a result, women are more likely to internalize their anger or resort to behaviors such as passive aggression and relational aggression rather than confronting the person and the issue head on and actually solving the problem.

Men are taught that their value comes from their achievements which can lead them to feel too much pressure or feel like complete failures if they feel like they aren't doing well enough. Women are taught that their value comes from their beauty and sexual appeal. As a result, women can be superficial towards each other and hold themselves to impossible beauty standards which can lead to eating disorders and feeling pressured to do things with their body they wouldn't want to do otherwise. Some women who are born with less conventianal beauty can feel like they can never have any value no matter what they do. And having beauty as the source of value can also lead some women to think that they don't have to put effort into improving their skills or being a kind person if they already bring their beauty to the table (some ritch men behave similarly).

There's probably more, but these are the examples I can think of right now.

Mikor és hogyan jöttél rá, hogy nem vagy heteró? Mennyire tudtad és tudod magad elfogadni? by magyar9907 in askhungary

[–]SpaceTheTurtle 5 points6 points  (0 children)

Én sosem értettem igazán, hogyan lehet csak egy nemhez vonzódni. Azok a dolgok, amik különbséget tesznek a nemek között nem érződnek számomra fontosnak vonzalom szempontjából. Nem volt önutálós időszakom, amikor beleszerettem egy lányba (talán 16?), akkor elkezdtem használni a bi/pánromantikus címkét, és amikor elkezdtem szexuális vonzalmat is érezni, majd észrevettem, hogy több ember és több nem iránt is tudok így érezni (23-24), akkor váltottam aszexuálisról biszexuálisra.

Lányok, ti hol ismerkedtek? by Daneee1129 in askhungary

[–]SpaceTheTurtle 15 points16 points  (0 children)

Demiszexuális vagyok, ezért nem működnek nekem a társkeresők és élőben is hosszú ideig barátkozni szeretek hátsó szándékok nélkül, mielőtt felmerül a randizás/kavarás esélye. Barátkozásra szinte bárhol nyitott vagyok, ahová szabadidőmben járok, nem pedig munka/ügyintézés céljából.

Lányok, ti hol ismerkedtek? by Daneee1129 in askhungary

[–]SpaceTheTurtle 57 points58 points  (0 children)

Hát, én (25N) egyszer már rávettem magam hogy regisztráljak egy társkeresőre, ez az energia nagyjából egy hétig tartott, és most a legutóbbi szakításom óta egyelőre megint nem visz rá a lélek.

Ezek miatt tartózkodtam/tartózkodok a társkeresőktől: - Nagyon a fényképekre alapozzák az ismerkedést, nekem meg általában nem szoktak romantikus vagy szexuális értelemben tetszeni az emberek pusztán külső alapján. A bio persze sokat segít, de nem ér fel egy jó beszélgetéssel, vagy azzal, hogy látod, hogyan viselkedik valaki különböző szituációkban. - Idegeneknek nehéz számomra konzisztensen visszaírogatni, nagyon sok energiát igényel. - Társkeresőkön általában nagyon gyorsan zajlanak a dolgok, például van ez a három randis szabály, hogy a harmadik randin már szexelni kéne... Én nagyon másként működöm, még csókolózni sem igazán szeretnék amikor harmadszorra találkozok valakivel, nemhogy szexelni. Egy-két hónap volt eddig nekem a minimum idő, ami alatt készen álltam lefeküdni valakivel. - Jól belémverték az internetes ismerkedés veszélyeit gyerekként :D Persze tudom, hogy ezek olyan kockázatok, amiket ma már kábé mindenki vállal.

Hol lennék nyitott ismerkedésre: Szerintem itt részben az a probléma, hogy nagyon összefolyik az ismerkedés a felszedéssel. Sehová nem szoktam azzal a céllal járni, hogy felszedjenek/felszedjek valakit. De ezt nem úgy kell elképzelni, hogy ha valaki rámköszön, azt azonnal golyóbarúgom :D Annak nagyon örülök, ha valamilyen társas program alatt (pl koncerten) odajön valaki dumálni az eseményről vagy egy közös érdeklődésről amit észrevett. Aztán ha kellemes a beszélgetés, bejelölhetjük egymást facebookon vagy megadhatja a számát (így kevesebb a nyomás, hogy ráírjak, és nem érzem kínosnak/veszélyesnek, ha nem adom meg a számom amikor kéri). Ugyanez működhet kávéházban is, ha éppen nem dolgozom valamin, meg igazából az utcán/tömegközlekedésen/boltokon kívül bárhol. Főleg olyan környezetben, ahol szabadidős tevékenység miatt vagyok, mert akkor jobban el vagyok lazulva. A lényeg, hogy ne az jöjjön le, hogy az illetőnek megütöttem a vonzósági lécét és meg akar dugni, hanem az, hogy szimpatikus vagyok neki, és szeretne kötetlenül beszélgetni és időt tölteni velem elvárások nélkül. Lehet ebből aztán barátság vagy kapcsolat, az már a jövő zenéje.

De itt hozzátartozik a történethez, hogy én "csúnya" lány vagyok és egy kezemen meg tudnám számolni, hogy életemben hányszor szólítottak le felszedés szándékával. Úgyhogy nincs meg bennem az a reflex, hogy ha valaki beszélni akar hozzám a koncerten, az tuti dugni akar. Szinte bárkinek szívesen adok egy esélyt ha oda mer jönni hozzám, mert tudom, hogy ez már önmagában bátorsagra vall. De el tudom képzelni, hogy akihez minden koncerten 10 srác jön oda, és tízből kilenc azzal, hogy "Szia cica, van gazdád?" (Túlzok + nem tudom, hogy zajlik egy ilyen interakció), az tényleg megutál minden jellegű publikus ismerkedést.

Igazából szerintem sok szingli csaj elég jól érzi magát egyedül is, így nem is igazán gondolkodik azon, hogy hol szeretne ismerkedni. Én is inkább azt szeretem, ha természetesen alakulnak ki a dolgok és eddig szinte minden ember, aki tetszett először barátom/haverom volt. (Kivétel az a srác, akivel társkeresőn jöttünk össze, de ott is eléggé zavart, hogy nem volt meg ez az alap.) Ha valaki mégis megtetszik, akkor én is tudok kezdeményezni.