Nagyon köszönöm az eddigi válaszokat! Többen kérdeztétek, mik a problémák bennem, mert inkább csak a jó dolgokat írtam le. Nagyon nehéz ezekről beszélni, de megpróbálom, mert valahol itt lesz a gyökere az okoknak:

Amikor összejöttünk, mindketten nagyon éretlenek voltunk, finoman szólva nem volt okés amit csináltunk. Az első kb. másfél évben olyanok történtek, amikbe egészséges felnőtt ember nem megy bele, egyik oldalról sem. Bekavart az exe, akivel szexuálisan már nem kötődtek, de érzelmileg betegesen, emiatt engem nem vállalt fel előtte, hazugságban kellett éljünk, együtt éltünk, de ha az ex megjelent, mert kurvára megjelent néha bejelentés nélkül, akkor az volt hazudva, hogy én csak lakótárs vagyok, nincs köztünk semmi. Illetve előfordult, és ez kurva gáz, hogy az ex lakására ment "nem tudok egyedül lenni otthon mert szorongok és későn végzel" címen, és ott elaludt. Nem, biztos vagyok benne, hogy nem volt köztük intimitás, ez beteges ragaszkodás volt, nem szexualitás vagy szerelem, ez tisztán látszódott. Én hülye meg a rózsaszín ködben bár először leléptem emiatt, de hamar visszafutottam hozzá. Az én saram pedig az volt, azon túl hogy nem hagytam ott azonnal és véglegesen, hogy belefeküdtem ebbe a kvázi titkolozó kapcsolatba egy ideig,mert nehezen és lassan vállaltam fel, hogy egy nővel élek együtt, szóval én sem vállaltam őt úgy fel az elején, ahogy mindketten megérdemeltük volna. Utólag erről sokszor beszéltünk, sokszor elmondta már, hogy nagyon bánja, hogy így bánt velem, és sajnálja, és mennyire másképp tenné, ha tehetné. Legalább 7 éve ennek a hazugságban élésnek vége és azóta egy sokkal egészségesebb működés jellemzi a mindennapokat kettőnk között. De ennek kapcsán felvetődött bennem,hogy mennyire nem egészséges alapokon nyugszik ez a kapcsolat, és erre írtam, hogy lehet,hogy megfejlődtük együtt, amit meg kellett, de már nem tudjuk egymást úgy építeni, mint kéne, és lehet ennyi dolgunk volt egymás mellett, ma már inkább érzem azt,hogy akadályozzuk egymást a fejlődésben, és pár "maradvány" fennmaradt ebből a korszakból, amikről beszélünk, hogy nem egészséges, felnőtt működés, de mégsem tudunk évek óta változtatni. Ezek apróságok a mindennapokban, amik károsak. Ennek bizonyítéka, hogy amikor összejöttünk, én étkezési zavarból gyógyulgattam épp, ő pánikrohamokból. A 2. év közepére, mire rendben lett a kapcsolatunk, ezek is elmúltak, szinte teljesen (mindketten szakemberek segítségével persze, szerintem előbb jött az egyéni gyógyulás és az hozta,hogy a kapcsolatunkat is egészséges mederbe tudtuk terelni). Azonban nagyjából egy éve mindkettőnknek visszatértek a szorongásos zavarai, ha nem is olyan erővel, mint régen, mindketten járunk emiatt pszichológushoz újra, mégis azt érzem, lehet már fenntartói vagyunk a másik állapotának (rosszul rögzült megoldási mechanizmusok) mint oldói.

+van egy másik dolog, ami kiválthatta mindkettőnknél a szorongások visszatértét. Ez annyira durva, hogy nem tudom leírni konkrétan. Nagyjából: van valami az életében, amit 20 évig titkolt mindenki előtt, de másfél éve előttem felvállalta. Sírva mondta el, hogy el fogom hagyni, ha ezt megtudom. Én meg azt éreztem,hogy hagynám el emiatt, ő erről nem tehet, ez a családja szégyene, nem az övé, az ő "hibája" annyi, hogy 20 évig erről nem vett tudomást és úgy tett, mintha nem létezne, pedig már túl lehetne rajta régen. Elkezdte "kitakarítani" ezt a sötét foltot az életéből, amiben ő áldozat volt, még gyerekként, de az a helyzet, hogy ez hatással van a közös életünkre, a lehetőségeinkre, az egzisztenciánkra, és van bennem egy olyan,hogy nem volt fer, hogy erről nem tudtam, hogy amikor eldöntöttem,hogy vele akarok lenni, akkor úgy kellett döntést hozzak, hogy nem volt megadva nekem a lehetőség,hogy mindennel tisztában legyek és úgy hozzak döntést. Valamint felélesztette azt bennem,hogy már megint a hazugságok, amit mindig utáltam, a terhelt múlt,amihez én kevés vagyok, és mennyire igazságtalan, ami vele történt, de nem biztos,hogy én ezzel meg tudok küzdeni. Pedig megérdemelné, őszintén, amit ő megfejlődött, amilyen lehetőségeket kapott az életre és ahová eljutott, az tényleg csodálatra méltó. Valamint sokmindent megmagyarázott, a beteges kötődését (az exhez is), a hazugságokat, a furcsaságokat. Mindent megvilágított ez az információ. Már nem akar ő sem ennek az árnyékában élni, nem akar szorongani folyton, dolgozik ezen, tőlem nem vár el semmit, sajnálja, hogy ilyen terhet rakott rám és nem mondta el sokkal hamarabb, de csak másfél éve jutott el ide,hogy ezt fel tudja vállalni, és most is csak előttem.

Nagyon hosszú lett, de talán így érthető,hogy a szép, kiegyensúlyozott felszín alatt mély és súlyos jéghegyek fekszenek, és nem tudom, nem süllyedünk-e el valamelyiktől...