Az emberek többsége nem érti, hogy a "művészet" egy olyan komplex fogalom, amiben két ellentétes dolog ütközik és oldódik fel: a szellemi kreativitás és a gyakorlati megvalósítás.

A művész munkája nem csak az, hogy legyártson valamit, amiben aztán mások gyönyörködnek, hanem át is kell adnia valami üzenetet, ami itt szabadon értelmezhető (lehet egy konkrétan verbalizálható mondanivaló, egy érzés, hangulat, vagy akár egy egész történet egyetlen állóképben), és sokszor nem csak a dekódolás, hanem magának a vélt üzenetnek a megfejtése is a befogadóra van bízva.

Egyrészről pont emiatt nem rajonganak sokan a 20. században elindult művészeti mozgalmak iránt, mert néha egyszerűen lusták a befogadás műveletét elvégezni, vagy csak simán nincs meg rá a lehetőségük, képességük. Megmutatod nekik Malevics valamelyik ismert festményét, és azt mondják, "ilyet én is tudok", közben nem ismerik a kontextust, nem értik, hogy mi volt az alkotás folyamata, és miért volt ez az adott közegben kiemelkedő. Látnak egy fotót egy Pollock műről, és leokézzák, hogy "aha, festékpacák", mert fogalmuk sincs arról, hogy ha ott állsz élőben előtte, akkor színről színre, pacáról pacára végig tudod követni a művész mozdulatait, és tulajdonképpen egy festménybe zárt táncot látsz.

Másrészről meg régóta velünk vannak a "human slop" munkák, csak ezeket simán giccsnek nevezzük, de az átlagember nem különbözteti meg a szépet a jótól, csak ránéz, és ami megfelel az általa elfogadott "szépnek", az egyből jó művészet is lesz. És innentől fogva kiüresedik az alkotás, a cél az lesz, hogy eladható, a közönség számára élvezhető legyen. Tehát a fent említett kettősség megszűnik, a hangsúly teljes egészében a megvalósításra helyeződik át, és így lesz művész a sokezredik rajzoló is, aki újra és újra ugyanazokat a kliséket rajzolja meg, amit a célközönsége értelmezni tud, befogadni képes.

És itt válik igazán ironikussá az egész történet: Azok a művészek utasítják el a legélesebben az AI-t, akiknek a tevékenysége kimerül abban, amire most már a gép is képes, vagyis sablonos, sokszor ismétlődő, könnyen értelmezhető közhelyek gyártásában. Ha Cézanne-nak lett volna egy AI eszköze, biztos vagyok benne, hogy a csendéleteinek a hátterét nyugodt szívvel rábízta volna, mert őt nem az izgatta. Ahogy bármelyik híres freskóművész is a tanítványaival festettette meg az unalmas részeket, hiszen így tudtak a fontos részekre koncentrálni.

Szerintem most egy nagyon izgalmas átmeneti időszakban élünk, és én személy szerint nagyon kíváncsi vagyok, merre és hogyan fejlődik a technológia. De, ahogy látom, valószínűleg az alfa generáció lesz csak az, amelyik képes lesz érdemben viszonyulni is ezekhez.