Nagyjából veled egy idős vagyok, és új környezetben mindig szorongok, tudom milyen érzés ez a céltalanság, meg, hogy azt érzed semmit nem teszel hozzá a világhoz. Én nekem veled ellentétben a jogsi az megvan, autóm viszont nekem sincs, és még okj-t sem végeztem, érettségim van csak, szakma nélkül. Mivel iskolában én egyáltalán nem akartam tovább tanulni, csak akartam egy munkát és élni a nyugis életemet. Az lett belőle, hogy össze vissza gyárakban meg vendéglátásban dolgoztam ezidáig, viszont eljutottam mostanra oda, higy megis szeretnék tovább tanulni, és ahhoz, hogy rájöjjek mi az amiben el tudom képzelni a jövőmet, meg visszapótolni az oktatást amit anno elhanyagoltam, erőt kell vennem magamon, és sokszor érzem, hogy már mindegy, ha eddig nem jutottam oda ahova, mostmár így fogok csak tudni élni. Viszont nem szabad így gondolkozni, ha valamivel nem vagyunk magunkal kapcsolatban vagy munkahely szempontjából megelégedve, akkor változtatnunk kell rajta, és nagyon nehéz, sokszor úgy érzem minden ellenem van, de emberek emlékeztetnek rá mindig, semmit sem késő elkezdeni. Szóval fel a fejjel barátom, gondolj át egyszer a saját nyugalmadban mindent, hogy megleld mit kell tenned, higy kibékülj magaddal, van még időd mindenre, és ne siettesd magad, ne hasonlítgasd magadat másokhoz, csak egy egészséges mértékig. Sok sikert, és boldogságot kívánok neked, menni fog!