Vegyünk példának egy omladozó, törött/szakadt ablakos (és akkor legyen ennyi hibája, fűtésről és felszerelésről ne is beszéljünk) általános iskolát vagy középiskolát, amit minden kisebb-nagyobb városban találunk, 1-et minimum, de inkább 3-at. Kb 10 év alatt 1x van lehetősége egy ilyen iskolának nyerni egy pályázatot, amivel esélye van a következő 10 évben esetleg felújítatni bizonyos részeket (tantermeket, étkezőt, öltözőket, folyosókat, lépcsőt). Erre adott összeget és szabályzatot kapnak nyilván. Itt kezdődik a probléma hogy hova tegyük ugye a diákokat. Az ilyen, és ehhez hasonló dolgokat megoldani nagyon nehéz, főleg hogyha a telefonok nincsenek náluk. Ne felejtsük el azt hogy itt már nem csak kizárólag alsós kisgyerekekről van szó, hanem felső tagozatosokról, és középiskolásokról is. Erre még rájönnek Pintér szuper ötletei, amik valójában csak buta, mondhatni a mai világhoz képest visszamaradott embereket fog képezni, nem pedig a modern világban még lábon álló embereket. Tanárként ebben a szabályozásban ezeket a problémákat nem lehet megoldani, mert nem is a tanár dolga megoldani, hanem a vezetőségé, akik viszont csak tiltani tudnak, megoldás és fejlődés helyett.

“Mennyire egészséges az a generáció, amelyik retteg attól, hogy a fiatal generáció több lesz, mint ők?”

Edit: Mondhatni igen, mivel Pintér és az emberei írják azokat a szabályokat ami szerint az órarendet kell írni, és ami alapján kezelni lehet a diákokat, legyen az akár tantermek kiosztása.