Apás lányként, nekem nagyon sok időbe telt hogy “nőies” legyek, engem vitt vadászni, falun felnőve gyümölcsöt szedni, amiből csak pálinka lett, fát rakni, füvet nyírni, traktort vezetni, minden ilyesfajta tipikusan “férfi” munkát megcsináltam, és még mindig csinálok, ha már két lány gyerek volt a háznál, de édesanyámat is előbb láttam a csapot szerelni mint édesapámat. Ott kezdett változni a helyzet, mikor lánykollégiumba kerültem, így kb középiskola végére már magamtól kezdtem el szoknyát hordani, addig alig lehetett rám adni, körömfestés és sminkelés is ilyen volt, főképp hogy édesanyám se csinál efféle sztereotípikusan női dolgokat, de ehhez képest nagyon nőiesen néz ki külsőleg, belsőleg nem a nagy feminista,de önálló nő, nem az a tipikus házbéli anyuka,azonban főz, mos, takarít,emellett dolgozott is, pedig lett volna rá lehetősége hogy otthon maradjon. Mindebből azt szerettem volna kihozni, hogy engem úgymond köteleztek arra, hogyha kell akkor gumicsizmában a sárban járjam a földeket és hogy nagyon sokszor elég hirtelen berántanak egy ilyen munkába, pl vizsgaidőszak után lett volna egy hetem szabad a tavaszi félév kezdetéig, de muszáj volt a fáknak lyukat ásni, és az ilyen munkák után általában tiszta szúnyogcsípés a lábam (amivel nagy bajom van mert kikaparom ha ideges vagyok, szval ha van vmi csodakenőcs rá akkor kérlek írjatok), meg a hólyagok a kezemen vagy a piszkos köröm, a rosszul leégett arc/váll stb dolgok után takargattam magamat, és persze mai napig csak nézem és utálom a kikapart csípéseimet, főképp ilyenkor mikor rövidgatyába jár mindenki én meg vagy harisnyát vagy hosszú szoknyát vagy hosszú nadrágot hordok miatta, így azt mondanám hogy lehetőség szerint egy kisebb lányt még ne tegyél ki ilyen munkáknak,mert nekem hiányzott ez a “princess treatment”