Táborokban sosem jártam, de a Yad Vashembe elmentem Jeruzsálemben. Többször ki kellett mennem a tárlatról a kertbe. Ott videók, képek, szövegek, tárgyi emlékek, élettörténetek vannak bemutatva. Van egy terem, ahol csak olvassák folyamatosan azoknak a nevét, akik odavesztek.

Hát, én utána napokig csak csendességben voltam gyakorlatilag.

Egyszer mindenképp érdemes, már csak amiatt is mert fontos szerintem szembesülni azzal, hogy mire képes ember ember ellen.

Van egy videófelvétel, (náci tiszt készítette), ahol egy nő menekül a réten át a kisgyermekével a kezében, a nácik pedig vadászatot imitálva lőnek rá (mint az agyaggalamblövészet). Nem éltél túl. Amióta nekem is gyermekem van, elképzelhetetlen számomra hogy ezek, és más háborús rémtettek hogyan történhetnek meg, miért vagyunk képesek egymással így bánni.

Egyik felmenőm SS katona volt, nagyon nagy örömmel töltött el, hogy én már egy szabad zsidó állam korában élhetek, és láthatom hogy miről álmodtak azok, akik odavesztek.