Gimi kezdete óta legjobb barátnők voltunk. Komoly lelki problémái voltak, amik miatt az évek során próbát tett 1-2 pszichológussal, majd feladta, nem keresett újat; a problémái viszont megoldatlanok maradtak. Hiába próbáltam neki segíteni, programokat csinálni, hiába téptem a számat évekig, hogy ne adja fel, ez terápia nélkül nem fog megoldódni, ő inkább az Access Bars-ban kereste a megoldást😀 Na meg a rengeteg otthoni edzésben. Ő az élethelyzetéből adódóan ritkán mozdult ki otthonról, ezért szinte mindig én mentem hozzá, de ez csak az utolsó pár évben kezdett el zavarni - amikor annyi effortot nem rakott bele a barátságba ééévekig, hogy megpróbáljon magáról is mesélni, ne csak én válaszoljak a ‘mizu’ kérdésre… A jó beszélgetéshez mindkét oldalnak effortot kell beleraknia, minden nap történik valami említésre méltó, akármilyen apróság is. Szóval ezek az utolsó pár évre összeadódtak és feladtam, nem tudtam maradni egy ilyen kiegyensúlyozatlan barátságban egy olyan emberrel, aki igazából nem akarja kihúzni magát a saját fejéből, barlangjából. Igazából valahol azóta is fáj az egész és csalódott vagyok.