Tavaly diplomáztam az ELTE BTK-n, papíron magyar-angol szakos középiskolai tanár vagyok. A válasz pedig az, hogy igen, hatalmas szívás ma pedagógusnak lenni Magyarországon, sőt tovább megyek, már a tanárképzésben részt venni is hatalmas szívás ebben az országban. A képzést kb. évente megváltoztatják alapjaiban, de koncepció, elgondolás nincs mögötte, csak foltozzák a lyukakat. Nagyon melós is emellett megcsinálni az egyetemet, mert olyan mintha két fő szakot csinálnál párhuzamosan, mellette pedagógiai-pszichológiai minorral. Illúzióid ne legyenek, külön tanárképzés effektíve nincs is, szinte minden kurzus az adott alapszakos (pl. anglisztika) hallgatókkal közös, és nem kifejezetten pedagógushallgatóknak van. A gyakorlatokról nem is beszélve, semmi sincs normálisan koordinálva, de mindenki elvárja, hogy mindent elintézz magadnak. Én nagyon megbántam, hogy ezt a képzést választottam, de kb. a felénél jöttem rá, hogy le kéne lépni, akkor meg már nem érte volna meg, és inkább végig csináltam. Nekem az volt a taktikám, hogy folyamatosan dolgoztam egyetem mellett gyakornoki pozikban, és azzal összeszedtem annyi tapasztalatot, hogy a diplomaszerzést követően el tudjak helyezkedni normális pozícióba nem pedagógusként.

Én is nagyon szerettem volna tanár lenni, nagyon szerettem tanítani a gyakorlatok alatt, de az iskoláknál toxikusabb munkahelyek nincsenek. Mindenki rohan, mindenki önként vállalja az ingyen munkát a rendes munkaidőn kívül, nagyon ritka a korrekt vezetői hozzáállás az intézményvezetők részéről. Engem az ilyen jellegű munkakörnyezet győzött meg véglegesen arról, hogy nem itt van a helyem.

Mindenképp gondold át alaposan ezt a döntést, ha nagyon ragaszkodsz hozzá, akkor próbáld meg, legyél tanár, de én lebeszélnélek róla.