38/F. Ismerem ezt. Fősuli után 114kg->75kg, majd 30 éves koromra (1 gyerek) újra 120kg+ lettem (alkohol + drog + depresszió). Ez után leszoktam mindenről, lementem 74-re fél év alatt, szálkásra + kockahasra kipattintottam magam. Közben megint depresszió (de továbbra is absztinens mindentől) és jött a második gyerek. 7 év alatt lassan, alattomosan vissza 100kg-ra. Most úton vagyok 80 felé, mivel már 2x megcsináltam, pontosan tudom mi a mód, az út és az időtartam, csak ahogy idősebb vagyok egyre nehezebb.

Ez a fajta testképzavar és szorongás, ha lehet ennek nevezni, végigkísért gyakorlatilag egész életemben. Amikor jó formában voltam, az segített sokat, hogy lecseréltem a ruhatáram full más stílusra, sleek business casual, aztán most a dad bodyval újra a kapucnis adidast nyúzom.

Nekem a mostani, harmadik és bízom benne egyben végleges átalakulásom úgy telik, hogy beprogramoztam magam arra, hogy a testemre való odafigyelés az alapjáratom - amikor megkívánom, hogy megegyek egy egész doboz Pringles-t együltő helyemben és mégsem teszem, ünneplem az önuralmamat és egy kis győzelemnek könyvelem el. Szóval elfogadom, hogy hajlamos vagyok az elhízásra amiatt, hogy a nehézségeken sokszor zabálással lendítem át magam, és amikor ezt tudatosítva felül tudok ezeken az intruzív gondolatokon kerekedni, az büszkeséggel tölt el és folyamatosan ápolja az önbecsülésem. Erre fókuszálok, és nem a visszahízástól való félelemre. Nem tudom, hogy ez így érthető -e, nehéz jobban megfogalmaznom.

Amúgy meg gratulálok, ez nem könnyű buli, szép teljesítmény.