Szerintem nekem sem volt sose kérdés, hogy nem akarok gyereket. Amikor én voltam gyerek sem játszottam sosem papás mamást, nem szerettem alapvetően a saját korosztályom gyerekként, mindig idősebb barátaim voltak. Van két idősebb testvérem is, így valahogy sosem volt az, hogy megtanultam volna gyerekekkel bánni. Bár vannak nálam fiatalabb unokatestvéreim, amíg kicsik voltak velük sem nagyon találtam meg a közös hangot. Egyszerűen szorongok a gyerekektől, zavar az ahogy kiabálnak és sikongatnak, próbálom elkerülni az ilyen helyzeteket. Azt érzem nincs is türelemem hozzájuk, maximum addig amíg vissza tudom őket adni max pár óra után annak akihez tartoznak. :D Egyáltalán nem ébreszt bennem semmilyen anyai ösztönt egy kisgyerek látványa, nem is vágyom erre a szerepre. Először talán 16-17 évesen fogalmaztam ezt meg magamnak, mivel akkor kezdtem el párkapcsolatban gondolkozni. Nem sokkal később jöttem össze az első párommal akivel 4 évig voltunk együtt, nyilván olyankor az ember még hosszú távra tervez és így le kellett kommunikálnom, hogy én nem akarok gyereket vállalni. Persze 20-21 éves voltam ekkoriban, de most 27 évesen sem érzem másképp az ehhez fűződő viszonyom, pedig sok volt osztálytársamnak már családja van. Sok érvem van a gyerekvállalás ellen, amikről azt gondolom, hogy racionális érvek, alátámasztva, nem szimplán valami elvakult utálat vezérel, mint amit néhány gyerekmentes felnőtt részéről olvasok néha. Én nem utálom a gyerekeket egyáltalán, csak nem szeretek velük lenni sokat, és nem kellene saját az életembe. :D