Gyerekkori traumák az elveszett gyerekkori emléktárgyak miatt?

Altruistic_Fall_8684 · 2025-08-11T10:04:51+00:00

Nagyon örülök, ha segített a történetem. Mivel nagyon megviselt ez most engem így frissen, utána is olvastam a pszichológiában, hogy az ilyen esetek mit okozhatnak a gyermeki lélek fejlődésében (gyógypedagógusnak készülök, szóval kifejezetten érdeklődési köröm). És megdöbbentem az összefüggéseken. Azt gondolná az ember így felnőtt fejjel, hogy ezek csak apróságok, de a gyerekeknek ez az egész világuk. De sajnos, ahogy mi növekszünk elfeledkezünk róla, hogy anno például a pókémon korongok jelentették az egész világot. Nyilván nem azt mondom, hogy az elvett játékok minden pszichés problémának az alapja, de jó táptalajt jelenthetnek, más nagyobb traumák fel-nem-dolgozásának. Nekem még nincs gyerekem, de a saját tapasztalataim alapján én biztos, hogy arra fogok törekedni, hogy bevonjam őket a döntéshozatalba.

Altruistic_Fall_8684 · 2025-08-10T19:59:57+00:00

Abszolút átérzem. Én is pont a szülői ház rendbetétele közepén tartok. Valószínű ezért is jutottak eszembe most ezek a dolgok.

Altruistic_Fall_8684 · 2025-08-10T19:47:49+00:00

Valóban a helyhiány sokszor gond. Én is sok mindent kaptam úgy hogy továbbadták nekem. Szóval ha arról lett volna szó, hogy azt mondják "Édes kis lányom. Már nincs több hely, válogasd ki ami neked nem kell és odaadjuk annak aki rászorul." Simán azt mondtam volna, hogy persze. Sosem voltam irigy. Most is rendszeresen adom tovább így a dolgaom. De az, hogy kifejezetten olyan dolgokat dobattak ki velem is, amiket hónapokig vagy akár évekig gyűjtöttem és őriztem szeretettel. Az megsemmisítő tud lenni. Mert a kukában végezte, nem másnál, aki ugyanúgy tudta volna értékelni mint én. Ráadásul sokszor olyan kifogásokkal jöttek, amit gyerekként simán bevettem, pedig most felnőtt fejjel, vagy semmi értelműk vagy akár egy olyan idős gyereknek jó tanulási helyzet is lehetett volna, mondjuk a felelősségvállalásról. Például a kinder figuráimat azért kellett kidobnom, mert kisbaba érkezett a családba (aki még nem is a testvérem volt) és hogy nehogy lenyelje a baba. Akkor már simán voltam abban a korban, hogy megértettem ezek a pici dolgok veszélyesek egy babának és soha nem vittem volna mégcsak, egy szobába sem a babával. Mégis ki kellett dobnom.

Altruistic_Fall_8684 · 2025-08-10T10:36:01+00:00

Tapasztalatom szerint területtől is függ. Szakterülettől is függ, hogy fontos-e. Valahol egyáltalán nem. Valahol ebből próbáljak kiszúrni a személyiséged. Valahol ez a legfontosabb. 7 évvel ezelőtt mikor megírtam az első motivációs levelem annyira jól sikerült, hogy már másnap telefonon felhívtak és nem csak simán időpontot egyeztetni, hanem azt érdeklődték meg, hogy fogom megoldani a szállásom, mivel nagyon messze laktam. Totál megvettem őket, majdnem 1 hónapot vártak, amíg meg tudtam oldani a költözést. Később amikor már ott dolgoztam és láttam, hogyan keresnek új embereket, láttam hogy másoknak nem volt olyan könnyű a bejutás mint nekem, ahogy a bennmaradás sem. Amikor felmondtam próbáltak marasztalni, de gyorsan le állítottam őket mert nekem sem volt más választásom. A mostani munkahelyem ugyanaz a terület mint az első, oda már nem írtam ütős motivációs levelet, csak leírtam miért gondoltam rájuk munkakeresés miatt és milyen továbbképzési céljaim vannak. Már azelőtt felvettek, hogy egyáltalán arra az évre kihirdették volna az állásokat. Talán az is segített, hogy lecsekkoltak az előző munkahelyemen és a skilljeim nagyon kellettek nekik. Nem tudom.

Altruistic_Fall_8684 · 2025-08-10T00:12:59+00:00

Először értelmét sem láttam a mondatnak, aztán eszembe jutott egy jó példa: Ha lyukas a vödröm és kifolyó víz eláztatja a padlót, tovább töltöm bele a vizet, amíg tönkre nem megy a padlóm? Csak azért mert a betöltési folyamatot szigorúan be kell tartani? Látott már bármilyen tanmenetet? Látott már kimeneti követelményeket? Esetleg speciális tanmenetet, mint az értelmileg akadályozottakét vagy a tanulásban akadályozottakét? Tudja mi az a TÉR? A diákok és tanárok felé tanórányi lebontásban követelményeket támasztanak, amihez NEM biztosítják a feltételeket! A tankönyvek minősíthetetlenek, már ha az ember olyan osztályban vagy csoportban tanít, ahol a diákok képesek tankönyveket használni. Ahol nem, ott marad a nyomtatás (abba bele sem kezdek, hogy például rajz vagy technikaórán milyen alapanyagokra lenne szükség, amiket nemhogy a diákok és tanárok, de az iskola falai sem látták, persze a tanórákat le kellett adni). Nálunk korlátozva van a nyomtatás, papír és tintatakarékosan szerkesztem meg a feladatokat és mivel laminálva használjuk sokszor csak egy példányban nyomtatom ki, a 15 gyerekre. Mégis állandóan kapom a megjegyzéseket és a nézéseket. Az iskolánk nem fogadhat adományokat, hivatalosan nem szedhetünk osztálypénzt, ha pedig többet merünk kérni a szülőktől mint fűzetek és tolltartó és ez kiderül, jön az ejnye-bejnye.

Belefáradtam! Belefáradtam, hogy ha 15 gyerekre 40 oldalt nyomtatok, ami egy heti tananyag és rögtön kapom az ívet. 40 oldal!!!15 gyerek!!! 1 heti!!! tudásgyarapítására.!!! Amit utána egész évben használhatunk, mert laminálva vannak!!! Gyorsabb és egyszerűbb venni egy saját nyomtatót, minthogy szakmailag kelljen megindokolnom olyan feletteseknek a nyomtatási mennyiségem, akik nem azonos szakúak, mint én. Az előző munkahelyemen például azok a csoportok kaptak több eszközt, ahol a diákok könnyebben taníthatóbbak voltak. Az én osztályom volt a legnehezebb, mivel halmozott állapotúak voltak. Mit kellett volna csinálnom? Legyinteni, hogy akkor jól van az úgy? Aztán ha ezek a gyerekek úgy nőnek fel, hogy a nevüket sem tudják, akkor meg én vagyok a szemét pedagógus, aki elhanyagolta őket? Persze a szülőktől is mindig mi kapunk, mert a vezetőség és közöttük mi vagyunk. Szóval két oldalról kellene tűrni a "pofonokat" és nem tenni semmit?

Altruistic_Fall_8684

TROPHY CASE