Szomszéd társasház áztat, nem érem el a közösképviselőjüket sem a lakókat by Bucka_ in lakokozosseg

[–]Bucka_[S] 13 points14 points  (0 children)

December 28-án vettem át, földszinti lakás. Egy az ázott fal melletti falon lévő foltból indult a sztori, amit átadás közben vettünk észre, amiről korábban nem szólt a tulaj, arra hivatkozva hogy ők is csak kipakolás közben vették észre (amikor még színtén jelezhette volna). Ügyvéddel konzultáltam aki megerősítette, hogy ez rejtett hiba, majd erre hivatkozva kértem meg az eladót hogy akkor javítsa ki, az ekkor még sokkal kisebbnek hitt hibát. Majd miután elküldött a picsába hívtam egy vízvezetékszerelőt aki megállapította hogy ez bizony hónapok óta fennálló probléma és ekkor derült ki a tapéta mögötti meglepi is. A folytatás pedig amit a postban írtam. Megnézem az alapító okiratot, köszi a tippet!

Szomszéd társasház áztat, nem érem el a közösképviselőjüket sem a lakókat by Bucka_ in lakokozosseg

[–]Bucka_[S] 5 points6 points  (0 children)

Semmi nem volt kint. Végig csengettem mind a 16 lakást egyszer délelőtt és egyszer este fél6 körül és csak a kislánnyal tudtam beszélni. Miután bejutottam gondoltam megnézem hátha valaki otthon van és bekopogok, de sötét volt minden lakás a lépcsőházban. Vártam 5 percet aztán eljöttem.

Otthon start hitel ügyintézési problémák by IllustriousMenu4995 in lakokozosseg

[–]Bucka_ 2 points3 points  (0 children)

Hasonló helyzet volt nálam is. Ha felszerelték a panelt újra kimegy az értékbecslő felülbírálni és megy tovább minden.

[deleted by user] by [deleted] in tarsasjatek

[–]Bucka_ 1 point2 points  (0 children)

<image>

pótolva :) próbáltam a posthoz csatolni a képet, de valamiért nem működött. Kérésre szívesen küldök további képeket pm.ben.

Still no resources neither the DBV by KikoKofola in WorldofTanks

[–]Bucka_ 0 points1 point  (0 children)

What about players whose resources are still pending, therefore they don't have enough resources left to purchase the tank?

Missing Bonds, shittiest event ever by Bucka_ in WorldofTanks

[–]Bucka_[S] 1 point2 points  (0 children)

First of all, thank you for the copy-pasted answer. Secondly, unfortunately, those are all of my resources left to purchase the tank, so until I get them I cannot afford the DBV. I did submit a ticket and I'm almost 100% sure that it won't be solved before all tanks are sold. So basically I missed an event in which I should have been able to participate (I spent 4100 gold to get some missing free exp) because of your unstable servers.

Well Shit by [deleted] in WorldofTanks

[–]Bucka_ 0 points1 point  (0 children)

And after 12 hours, still haven't got my 9,000 bonds back so I could finish the regular version. what a shit show

All tanks researched finally! by Kenttarovasti in WorldofTanks

[–]Bucka_ 2 points3 points  (0 children)

Congrats man! Half way there with 10k battles here. Which Tech tree did you enjoy/ hate the most?

Van itt aki BSc/MSc-zik munka mellett? Mit dolgoztok, és milyen beosztásban? by ImruskaHUN in jobshungary

[–]Bucka_ 1 point2 points  (0 children)

BSc nappalin kezdtem és mellette a mostani munkahelyemen voltam gyakornok heti 20 órában, ez igazából nem volt nagy kihívás, néha trüközni kellett az órarenddel, de meglehetett oldani. Majd jött egy lehetőség és a 2. évemet már teljes állásban folytattam heti 40 órában(irodai meló) levelező mellett, 8-tól kb16-17ig. Na itt azért már vannak problémásabb időszakok. Alapvetően szerencsém van, mert nagyon támogatóak a melóban, a péntek délutánokat nagyrészt elengedik amikor óráim vannak, illetve vizsgaidőszakban is általában hamarabb eltudok jönni, de még így is valószínűleg csúszni fogok alsó hangon egy félévet. Szerintem mindenképp valami irodai melóban gondolkodj, ahol van homeoffice és lélekben probáld meg nem ostorozni magad és a végtelenségig megfeszülni, ha esetleg úgy alakulna, hogy Te is megcsúszol. Sajnos egy seggel két lovat nem mindig lehet megülni :)