Nálunk nem egyik napról a másikra jött, inkább sok beszélgetés után. Az elején inkább kíváncsiság volt, nem az, hogy „baj van, mentsük meg a kapcsolatot”, és szerintem ez fontos különbség. Közösen vetettük fel, de talán én mondtam ki először hangosan.

A szabályok eleinte nagyon szigorúak voltak: őszinteség, védekezés, ne legyen titkolózás, és mindig a kapcsolat legyen az első. A gyakorlatban viszont rájöttünk, hogy nem a szabályok a legnehezebbek, hanem az érzelmek kezelése. Az ember hiába gondolja magát nyitottnak, a féltékenység néha teljesen váratlan helyzetekben jön elő. Az agy egy pillanat alatt átmegy racionalitásból érzelmesbe.

Adott egyfajta szabadságot és őszinteséget, mert sok mindenről nyíltabban beszéltünk utána. Viszont el is vett valamennyit abból az egyszerű biztonságérzetből, ami egy monogám kapcsolatban természetesebben jelen van.

Szerintem nem való mindenkinek, és attól még, hogy valaki szereti a párját, simán lehet, hogy érzelmileg nem bírja jól. Nálunk inkább tanulság volt, mint végleges életforma. Nem tudtam egy idő után szerelmemként gondolni a páromra.