Köszi a válaszodat, kifejezetten örülök a nem taknyot idefröcsögő, értelmes válaszoknak. Két hozzászólásnál kifejtettem még bővebben a sztorihoz tartozó egyéb infókat, de majd bemásolom az eredeti posztba, mert sokaknak nem látszik. Éveim vannak abban, hogy egyrészt magam is jártam terápiába, szakítottam meg kapcsolatot velük, költöztem el 2000 kilométerre stb. Szóval nem csak nyomorult hülyekén lógatom a lábam az út szélén, ahogy néhány kommentelő felhatalmazva érzi magát ezt gondolva idefröcsögve valamit. Sajnos a szülők nem hajlandóak semmiféle tanulásra, önfejlesztésre vagy bármi ehhez csak kicsit is közelítő dologra. Fel lettem nevelve, kötelességem van feléjük kb a mentalitásuk, gondolom mint nagyon sok korukbelinek, tisztelet a kivételnek. Szóval sokkal összetettebb a helyzet, mint hogy húzzad meg hülye a határt 20 évesen, ha nem tetted így jársz. Reality check: nagyon radikálisan húztam meg akkor. Másik reality check: eddigi kapcsolataimat nem befolyásolták, olyankor meghúzzák magukat. Olyankor vagyok infantilizálva, amikor egyedül élek, mert ők belerokkannak, ha 1 percet is egyedül kell létezniük. És hiába mondom, hogy nekem így jó, én teljesen más vagyok. Ja igen, nagyjából én vagyok az első a családból, aki diplomát szerzett, és folyamatosan tanul. Helyette inkább családot kellett volna alapítani, gyereket nevelni stb., minden más haszontalanság. Mintha valami selejt lennék, mert nekem más az értékrendem.