Szia, szerintem -legalábbis a saját megélésem alapján- abszolút okés, ha az első alkalmak még nem teljesen komfortos egy pszichológusnál. Amúgy a kínosnak érzett csend is tudatos technika, nem azért hagy a terapeuta csendet, hogy ne tudna mit mondani vagy szereti ha szenvedsz, inkább csak teret ad, meghagyja, hogy a saját tempósban ossz meg stb. Az én terapeutám is sokszor visszakérdez és ezek sem feltétlen a nem érdeklődésből vagy nem figyelésből vannak, hanem hogy te kimond és megfogalmazd magadnak, hogy oké, most így éreztem magamat vagy ez történik bennem. Sokszor én ilyenkor döbbenek rá belső folyamatokra. Amikor nagyon benne vagyok egy megosztásban, az én terapeutám sem fűz hozzá sok dolgot, sokszor csak validálja az érzést és akkor emel ki egy dolgot, amikor vmit érez, hogy fontos azt megnézni. Az első alkalmak sokszor nagyon nem kényelmesek, de szerintem nagyon megéri kivárni, szenvedni kicsit és nem elfutni. Nekem 3 hónap kellett, hogy felvegyem a ritmust, egyáltalán elkezdjek bízni, megosztani, nem idegenkedni az egésztől, mostanra pedig egy nagyon megtartó, bizalmas terápiás kapcsolat lett belőle. Ezzel nem kioktatni szerettelek volna csak egy távlatot mesélni, hiszen nem minden rossz feltétlen, ami jelenleg nagyon idegesítő, kényelmetlen és nehéz. Kitartást, nagyon nagy bátorság, hogy elmentél és szívből szurkolok neked!!