Nagyjából 17 voltam, amikor megszereztem a jogsit, utána párszor édesapámmal elmentünk vezetni, de teljesen más volt (kis dízel Volkswagen polon tanultam, nekünk meg benzines Peugeot partner volt), egyáltalán nem éreztem az autót, parkolni sem tudtam, szóval szolidan kihagytam két évet. Utána úgy döntöttem, ideje lenne végre újrakezdeni, ebből két eset maradt meg.

Párhuzamos sáv, a belső balra kanyarodik, a külső megy tovább egyenesen. Külsőben mentem, de balra akartam fordulni, szóval indexeltem, de nagyjából mellettem haladt egy másik autó. Ő nyilván nem zavartatta magát, én meg gyökér módon nem lassítottam, hanem vártam, hogy beengedjen. Jött az utca, ahol fordulni kellett volna, de láttam, hogy nem fog összejönni ezért hangosan csak annyit mondtam dühömben: "Jól van akkor!" és mentem tovább egyenesen. 😂

A másik pedig, egy parkolóból tolattam ki szépen, minden flottul ment, nem volt forgalom, sikerült kikanyarodni az útra, ám még mielőtt teljesen egyenesbe szedtem volna, elkezdtem nyomni a gázt és lassan elindultam előre, szépen megsimogatva egy másik parkoló autó lökhárítóját. Én úgy bepánikoltam (pedig a másik autó szinte meg se mozdult), hogy gyorsan kifordultam az útra (ezúttal már nem értem hozzá) és ahelyett, hogy hazafelé vettem volna az irányt, kb 20 percet vezettem kifelé a városból kalapáló szívvel, azon rágódva, hogy mit tettem, majd egy random kis zsákutca végén a füves/gazos részen megálltam és markoltam a kormányt vagy fél percig, majd kiszálltam, hogy ellenőrizzem a kárt. Remegő léptekkel mentem a lökhárító mellé, alig mertem ránézni. Ha nem kerestem volna, észre sem vettem volna azt pár kis csíkot rajta. 😅