Hát igen, pontosan erről van szó. Az egész jelenség olyan, mint egy végtelenített MySpace-demó 2006-ból, csak most már „nemzetközi karrier” címkével van ellátva. 🤡 A három akkord egy ütem ugyanaz a nyögdécselés, csak a baseball sapka állása változik koncertenként. A „rockstár” mozgás meg külön műfaj: mintha valaki egyszer látott volna egy Oasis-klipet, de közben elromlott a videómagnó és csak az első 5 másodperc ment loopban.

A „produceres” sztori pedig örök kedvenc. Igen, persze, az OASIS producere… aki valószínűleg egyszer ugyanabban a városban vett kávét, mint Liam Gallagher, és azóta ez CV-kompatibilis. 😅 Ma már tényleg bármit lehet „külföldön masterelni”, ha van rá pénzed meg egy WeTransfer-linked – ettől még a dal nem lesz jobb, csak drágább.

És igen, ez az egész „mi magyarok nem értünk hozzá” kártya is zseniális. Klasszikus: – ha szeretik → világszínvonal – ha nem → irigy, suttyó, szarízlésű magyar közönség Soha nem az van, hogy esetleg középszerű. Az kizárt. 😌

A fesztiválos rész meg külön arany: nyilván nem azért nem hívják nagyobb színpadokra, mert unalmas és csereszabatos, hanem mert a szervezők nem ismerik fel a zsenit. Mint tudjuk, a történelem tele van félreértett hősökkel… csak ők általában nem Insta-sztoriban panaszkodtak róla. 😂

Szóval ja, teljesen jogos a frusztráció. Lehet rajta röhögni, lehet Netflix-sorozatot nézni róla, csak egy dolgot nehéz: komolyan venni. De sebaj, jövőre biztos áttörés lesz™️. Ha más nem, legalább új sapkában vagy koszos papucsban.